Budapesten, az ELTE-n rendezte meg fejlesztői versenyét egyetemi hallgatók számára a Microsoft és a Nokia. A Windows Phone Code Camp célkitűzése az volt, hogy a diákok egy nap alatt fejlesszenek alkalmazást Windows Phone 7.5 operációs rendszerrel rendelkező Nokia készülékekre. Az elkészült alkalmazásokat fejlesztő csapatok között Nokia Lumia 800 okostelefonokat sorsoltak ki.
A fővárosi megmérettetés egy négy állomásból álló rendezvénysorozat utolsó állomása volt, ezt megelőzően a fejlesztők Miskolcon, Szegeden és Debrecenben tehették próbára tudásukat. A vidéki helyszíneken a résztvevők saját ötletükön dolgozhattak, míg a versenyen a hallgatók előre magadott témák közül kellett választaniuk.
A vidéki helyszíneken a rendezvényre összesen 45, míg a budapesti fordulóra több mint száz hallgató regisztrált. A rendezvénysorozat eredményeként 86 mobilalkalmazás készült el, melyek közül a legjobbakat a Nokia és a Microsoft a Windows Phone Piactéren is publikálni fogja.
Eredményes a Windows Phone verseny
86 mobilalkalmazás készült el versenyre, melyek közül a legjobbakat a Nokia és a Microsoft a Windows Phone Piactéren is publikálni fogja,
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]