Hogy őszinte legyek, nem gondoltam volna, hogy ez be fog következni, és amint a mellékelt ábra mutatja a GameStop sem sejtette, hogy ekkora igény lesz a Nintendo új konzoljára, a Wii U-ra. Tony Bartel, a GameStop elnöke azt nyilatkozta, hogy a törzsvásárlók (azaz a PowerUp vásárlók) azonnal értesítést fognak kapni, ha eladó konzol érkezik a boltba és 48 órát kapnak a válaszadásra.
Először a Deluxe változat előrendelései csordultak túl, majd egy héttel később már az alap kiadás is virtuálisan elfogyott. Úgy néz ki, hogy sok amerikai vásárlónak kell majd más helyről beszerezni a konzolt, annak érdekében, hogy már a megjelenés napján haza is vihessen belőle egyet.
Már előrendelésben elkapkodták az összes Wii U-t
Várólistát kezd vezetni a GameStop az igények kielégítése érdekében.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
gregmerch 2012.12.01. 21:15 [3766]
Igen, én is így tudom. A tévé átkapcsolása után gyakorlatilag van egy újabb kézi konzolunk. Van a kézikönyv (meg a trailerek) szerint a Super Mario esetében is olyan mód, amikor más megy a tableten, illetve amolyan co-op módot is beépítettek (ilyenkor a kontrolleren működik az egyik játékos közre, ami kihatással van a tévén megjelenő dolgokra a többieknek). Mindenesetre a kontrollert már ráhangoltam a tévére, így távirányítóként is működik.
balays82 2012.12.01. 21:11 [14276]
"Azt még nem volt időm kipróbálni, hogy megy-e csak az egyik, illetve a másik képernyőn, de úgy tudom igen."
Az egészen biztos, hogy a tévé kikapcsolása (vagy átkapcsolása) után lehet folytatni a játékot a kontroller kijelzőjén, a reklámkampány erősen épített is erre a funkcióra. Meg ugye sokszor a kis kijelző valami extra információt mutat, a Zombie U esetében például a térképet vagy az inventoryt. Ez így praktikus, ha azonban ugyanaz megy rajta, mint a tévén, az tényleg zavaró lehet.

gregmerch 2012.12.01. 21:08 [3766]
Igazad van, de figyelembe vettem. Akkor is az itthoni árak a legmagasabbak. (100-107 ezer HUF között mozog a Netto ár, ami kb. 435 USD, illetve 357 EUR a legkedvezőbben számolva is).
gregmerch 2012.12.01. 21:02 [3766]
Igen, a kezdő címek példátlanul erős felhozatalban érkeznek a Wii U-hoz (a Sony bizony példát vehetne róla, főleg a PsV esetében).
Nekem mondjuk mindegyik megvan közülük valami más platformon, és úgy olvastam, ez esetben nem érdemes beruházni rájuk, hiszen maximum egy kis irányításbeli pluszt tartalmaznak. Egyelőre a bundleban kapott Zombi U, a New Super Mario Bros U, és a Sports Connection van meg rá. Az első komolyabb cím a Ninja Gaiden 3 Razor's Edge lesz, ha majd megjelenik. Illetve még az Aliens Colonial Marines-en gondolkodom. No és persze a Rayman Legends is tuti. (És a Bayonetta 2, illetve az Injustice is esélyesek lesznek, de ezt majd még szintén átgondolom.)
A Nintendo kütyük nekem bizony a szívem csücskei. Abszolút elmaradnak a "csordától", és mégis mindig van bennük valami extra, valami plusz feature. Most a tablet jellegű kontroller, illetve a benne rejlő lehetőségek nyújtják ezt a bizonyos pluszt. Eddig csak egy kicsit sikerült belenéznem a Super Marioba, és amellett, hogy a "megszokott íz, s minőség" sugárzik róla, engem nagyon zavart, hogy ugyanez megy a kezemben tartott irányító képernyőjén, mint a tévén. Nem is tudtam, hova nézzek hirtelen. Azt még nem volt időm kipróbálni, hogy megy-e csak az egyik, illetve a másik képernyőn, de úgy tudom igen. Mindenesetre sajnos igazi AAA+ kategóriás, nagygépes játékom nincs még rá, pedig avval lenne az igazi. Majd a Ninja Gaiden 3-nál megnézem. Egyébként a nagyon gyér gépellátottság mellett a szegényes játékellátottság is jellemző sajnos. Mindenből van 1, maximum 2 db a boltokban, aztán joccakát. Nem tudom ennek mi lehet az oka, de gondolom a gépek esetében a válság lehet az oka (mármint az, hogy nem gyárt a többiektől jócskán elmaradt Nintendo "felesleget", csak amennyi el is fogy). Felmérik a piacot, a kereletet, aztán jöhet az utánpótlás. Legalábbis szerintem...
Beszámoló lehet, hogy kicsit később lesz, majd kiderül. Fórumon szívesen írok, ha van érdeklődés, illetve akár privát kérdésekre is szívesen válaszolok.

Dino 2012.12.01. 20:43 [6085]
gregmerch: Árak terén arról ne feledkezz meg, hogy az amerikai árak esetében az áfa nélküli az, amit fel szoktak tüntetni. Másrészt pedig hogy hazánkban magasabb az áfa a többi európai országhoz képest. De a különbség elég durva ezek figyelembevételével is.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 20:00
- Ki mivel játszik mostanában? [8249]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]