Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Eredetileg Imperium Galactica 3: Genesis néven kezdődött a fejlesztése a végül Nexus: The Jupiter Incident címet kapó űrstratégiának. A végül 2005-ben megjelent játék jellemzően 75-85% közötti értékeléseket kapott (nálunk 8 pontot érdemelt ki), a folytatásáért pedig 2007-ben petíciót is kezdeményeztek a rajongók. Abból akkor nem lett semmi, most viszont úgy döntöttek a Most Wanted Entertainmentnél, hogy adnak még egy esélyt a projektnek, és Kickstarteren próbálnak összegyűjteni 650 ezer dollárt a fejlesztésre. A designtervek már készen állnak a fiókban, a finanszírozást kell még megoldania a budapesti csapatnak, hogy belekezdhessenek a terveik szerint az első részt mindenben túlszárnyaló, The Gods Awaken alcímet viselő folytatásba. Az új rész sztorija 25 évvel játszódik majd a Nexus történései után. A Szövetséges flotta Marcus Cromwell vezette csatái lezárultával béke jött el a Naprendszerben, azonban fura jelenség ütötte fel a fejét: különleges képességű gyerekek - az ún. psik - láttak napvilágot, akiknek puszta jelenléet is befolyásolhatta később egy-egy űrbeli ütközet kimenetelét. Váratlanul ráadásul mechanoid űrhajók jelentek meg az emberek légterében, megtámadva a psiket is fedélzetükön tudó űrhajókat. A rejtélyes Angel ismét Marcus segítségét kéri az ellenség leszámolásában.
A psik új NPC-osztályként jelennek meg a játékmenetben, mindegyikük saját képességgel segíti a hajót, például rövid távú teleportolást lehetővé téve, vagy egy szellemhajóval elterelve az ellenség figyelmét. Motornak az Unreal Engine-t választották a fejlesztők. Űrhajóinkat modulokból állíthatjuk össze, nagyfokú építési szabadságot adva, egyúttal arra is lehetőséget biztosítva, hogy egy-egy hajónak különböző részeit pusztítsuk el a csaták során. Mivel sok kritika érte az előző játék fegyverfelszerelési rendszerét, ezen a téren is jelentős változásokat terveznek: tetszőlegesen rendezhetjük majd el a fegyvereket űrhajóinkon, ezzel új taktikai lehetőségeket is megteremtve.



