Eredetileg Imperium Galactica 3: Genesis néven kezdődött a fejlesztése a végül Nexus: The Jupiter Incident címet kapó űrstratégiának. A végül 2005-ben megjelent játék jellemzően 75-85% közötti értékeléseket kapott (nálunk 8 pontot érdemelt ki), a folytatásáért pedig 2007-ben petíciót is kezdeményeztek a rajongók. Abból akkor nem lett semmi, most viszont úgy döntöttek a Most Wanted Entertainmentnél, hogy adnak még egy esélyt a projektnek, és Kickstarteren próbálnak összegyűjteni 650 ezer dollárt a fejlesztésre. A designtervek már készen állnak a fiókban, a finanszírozást kell még megoldania a budapesti csapatnak, hogy belekezdhessenek a terveik szerint az első részt mindenben túlszárnyaló, The Gods Awaken alcímet viselő folytatásba. Az új rész sztorija 25 évvel játszódik majd a Nexus történései után. A Szövetséges flotta Marcus Cromwell vezette csatái lezárultával béke jött el a Naprendszerben, azonban fura jelenség ütötte fel a fejét: különleges képességű gyerekek - az ún. psik - láttak napvilágot, akiknek puszta jelenléet is befolyásolhatta később egy-egy űrbeli ütközet kimenetelét. Váratlanul ráadásul mechanoid űrhajók jelentek meg az emberek légterében, megtámadva a psiket is fedélzetükön tudó űrhajókat. A rejtélyes Angel ismét Marcus segítségét kéri az ellenség leszámolásában.
A psik új NPC-osztályként jelennek meg a játékmenetben, mindegyikük saját képességgel segíti a hajót, például rövid távú teleportolást lehetővé téve, vagy egy szellemhajóval elterelve az ellenség figyelmét. Motornak az Unreal Engine-t választották a fejlesztők. Űrhajóinkat modulokból állíthatjuk össze, nagyfokú építési szabadságot adva, egyúttal arra is lehetőséget biztosítva, hogy egy-egy hajónak különböző részeit pusztítsuk el a csaták során. Mivel sok kritika érte az előző játék fegyverfelszerelési rendszerét, ezen a téren is jelentős változásokat terveznek: tetszőlegesen rendezhetjük majd el a fegyvereket űrhajóinkon, ezzel új taktikai lehetőségeket is megteremtve.
Kickstarteren gyűjt a Nexus folytatására a Most Wanted
Ha elég pénz összegyűlik, folytatódhat a magyar fejlesztésű űrstratégia.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Lyobag 2012.09.28. 16:51 [6266]
Az IG2-ben ott volt a mikro menedzsmenttől a földi harcon át a véres űrcsaták. (mint amikor 3 db(!) földi nehézcirkálóval legyőztem a cirka 14-15 kra'hen csatahajót :D)
a Nexusnak viszont az űrcsatái jobbak voltak. mikor megszenvedtél vele, hogy az ellen pajzsait leszereld, és még utána fel is robbantsd. külön szenvedés volt néha, hogy a flottád hajói ne robbanjanak fel, mert elég nehéz volt őket újra kimaxolni :D
a Nexusnak viszont az űrcsatái jobbak voltak. mikor megszenvedtél vele, hogy az ellen pajzsait leszereld, és még utána fel is robbantsd. külön szenvedés volt néha, hogy a flottád hajói ne robbanjanak fel, mert elég nehéz volt őket újra kimaxolni :D
Evaristus 2012.09.28. 15:29 [61]
Egy normális IG3 tényleg jó lenne :)
Hofi 2012.09.28. 14:55 [1579]
Úristen! Ebből második részt? Szerintem nagyon rossz volt. Monoton/vontatott volt az űrharc. Nem is beszélve az idióta színkavalkádról. Egy hajót nagyon sokáig kellett lőni még felrobbant. Inkább egy normális IG3 vagy Haegemonia 2 kéne.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 20:00
- Ki mivel játszik mostanában? [8249]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]


