Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Edna & Harvey: Harvey's New Eyes

A kissé beteg kalandjáték új része aranylemezre került, valamint új képeket mutattak be a fejlesztők.

2012.10.11. 20:24 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Tavaly jelent meg a Daedalic Entertainment kalandjátéka, az Edna & Harvey: The Breakout. A játékban egy fiatal lány volt a főszereplő, valamint az ő plüss nyula, Harvey, feladatunk pedig, hogy kiszabaduljunk a bolondok házából. Persze arról fogalma sem volt, hogy miért került oda, így ennek kiderítése is ránk várt. A játék kissé beteges humora mellé remekül passzolt a rajzolt látványvilág, mely már önmagában is rengeteg poént hordozott.
A csapat a megjelenés után gyorsan neki is látott a folytatás elkészítésének, mely az Edna & Harvey: Harvey's New Eyes címet kapta. Az új rész történetéről keveset tudni, de az biztos, hogy új főszereplőt kapunk, akit Lilinek hívnak. Ő Edna egyik legjobb barátja, aki egy bentlakásos iskolába jár, és látszólag ő a legszerencsésebb kislány a világon. Ám, mikor barátnője rejtélyes körülmények között eltűnik, maga indul a megkeresésére, mely egyben saját félelmei leküzdéséhez is vezet. Ez így elsőre meglehetősen komornak tűnhet, de ne tévesszen meg senkit, a játék ezúttal is a humort helyezi előtérbe.
A megjelenésre pedig nem is kell már sokat várnunk, mivel a fejlesztési munkálatok már befejeződtek, így a játék október 16-tól elérhető lesz Steamen keresztül. ■



előző
következő
Edna & Harvey: Harvey's New Eyes
Edna & Harvey: Harvey's New EyesEdna & Harvey: Harvey's New EyesEdna & Harvey: Harvey's New EyesEdna & Harvey: Harvey's New EyesEdna & Harvey: Harvey's New EyesEdna & Harvey: Harvey's New Eyes

hozzászólások (0)

további hírek

Augusztusban jön a Middle Earth: Shadow of War

Folytatást kap a Shadow of Mordor.

Aranylemezen a Mass Effect: Andromeda

Véget ért a fejlesztés, már csak egy hónap a premierig.

JátszóDome: The Videokid - a Paperboy szellemi örököse

Video egy kis Commodore 64-es visszatekintéssel.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #11

Leszámoltunk Kage Sama egyik első emberével.

Érdekel öt perc az Alien: Covenantból?

Akkor kattints és nézz bele a májusra várt filmbe!