Hatalmas várakozás előzi meg a Far Cry 3 megjelenését, hiszen a mára klasszikussá vált első részt, mely a Crytek első játéka volt, a Ubisoft által egy felemásra sikerült második epizód követte. A Far Cry 2 rengeteget ígért, ezek többségét ugyan be is tartotta, ám a végeredmény így is túl sok kívánnivalót hagyott maga után. A készítők a harmadik rész kapcsán azonban mást sem hangoztattak a fejlesztés során, mint a hibák kijavítását, és a helyes ösvényre való visszatérést. Az elvárások tehát magasak a játékkal kapcsolatban, de, hogy ezeket teljesíteni is tudja-e, az csak a megjelenés után fog kiderülni. Erre pedig november 29-én kerül sor, ami most már biztosnak is tekinthető. A Ubisoft ugyanis bejelentette, hogy véget ért a fejlesztés, a Far Cry 3 aranylemezre került, így már csak a sokszorosítás és a kiszállítás van hátra.
Aranylemezre került a Far Cry 3
A Ubisoft befejezte a sokak által várt Far Cry 3 fejlesztését, így minden bizonnyal tartani is tudják a tervezett novembervégi megjelenést.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Far Cry 3
Platform:
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. november 30.
HOZZÁSZÓLÁSOK
GustyX 2012.11.07. 15:17 [7048]
OFF
UBIPGW10 - promo code az Ubishophoz, -10 euró, vagyis valamennyi 10 eurós és alatti játék ingyenes ebben a gyalázatos és felesleges steam klónban.
ON
Akkor már csak várjuk az első értékeléseket:).
UBIPGW10 - promo code az Ubishophoz, -10 euró, vagyis valamennyi 10 eurós és alatti játék ingyenes ebben a gyalázatos és felesleges steam klónban.
ON
Akkor már csak várjuk az első értékeléseket:).
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 3. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
- 4. Sztori-DLC-vel fog bővülni még a nyáron a The Alters, a Future Games Show-n mutatkozott be a Last Variable
- 5. A Wo Long 2-ben ismét hadban áll majd a Három Királyság
Legfrissebb fórumtémák
- 20:00
- Ki mivel játszik mostanában? [8249]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]