A Bungie készülőben lévő sci-fi játéka, a Destiny egészen biztosan nem fog szűkölködni érdekességekben. Ezúttal a három játszható fajról és kasztról kaptunk néhány információt. Természetesen nem maradhatnak ki az emberek ezúttal sem, akik a Föld utolsó városának lakói és Az Utazó védelme alatt állnak. A második faj, akiket vámpírok és elfek ihlettek, az awoken. Ők egyszerre gyönyörűek és misztikusak, keveset tudni az eredetükről. A harmadik oldalnál kicsit házon belül maradtak, hiszen az exo robotikus faját maga Master Chief és a Terminátor inspirálta, némi élőhalott beütéssel.
Kasztok tekintetében ismét három a bűvös szám, bár ezúttal inkább harci stílusoknak hívják őket. A titánok állig felfegyverzett, tankszerű gyilkológépek, a vadászok kalandvágyó zsoldosok, míg a boszorkánymesterek intergalaktikus mágusok. Természetesen mindhárman eltérő képességekkel fognak harcba indulni, ezekről majd később fednek fel információkat. Szemfülesebb olvasóink a múltkori videóban már láthatták is a kasztokról készült modelleket, koncepciórajzokat. Megjelenésről még nincs hír, az elkövetkezendő hónapokban azonban fény derülhet erre is.
Felfedték a Destiny játszható fajait és kasztjait
Újabb érdekes információk derültek ki a Bungie ígéretes játékáról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Zoo_Lee 2013.04.07. 22:49 [408]
Free-to-play, vagy max buy-to-play opcióban reménykedek, ígéretesnek tűnik...
medve91 2013.04.06. 20:03 [143]
óóóó azt hittem a harmadik a Fallen lesz:S:S: na mind1, nem akkora dolog:D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 07:22
- Diablo IV [460]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]

