28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Murdered: Soul Suspect trailer

Először láthatjuk mozgás közben az ígéretes játékot, amelynek már a bejelentése sem volt hétköznapi.

Írta: GeryG 3 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Idén februárban jelentette be a Square Enix, hogy készül a Murdered: Soul Suspect, ám már ez a bejelentés sem volt hétköznapi. Eleinte ugyanis csak különféle nyomokat juttattak el a médiához, képrészleteket, némi információt, amelyek egy teaser oldalra vezettek.
A játékról a bejelentés óta szinte semmit sem lehetett hallani, most azonban megérkezett az első trailer. A történet Salemben játszódik, főszereplője pedig Ronan O'Connor, egy halott nyomozó, egészen pontosan az ő szelleme. Feladatunk tehát nem is lehet más, mint a saját halálunk körülményeinek felderítése és a gyilkos kézre kerítése. Kísértet lévén nem állhatunk le mindenkivel beszélgetni, helyette a szellemektől megszokott módokon igyekszünk majd kommunikálni az ügyünkben nyomozó még élő detektívekkel. Emellett a többi szellemmel is felvehetjük a kapcsolatot, akik további információkkal láthatnak el minket.
A Murdered: Soul Suspect megjelenésére leghamarabb 2014-ben kerülhet sor, akkor PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra érkezik meg. A jövő héten rajtoló E3-on többet is megtudhatunk majd a játékról.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Murdered: Soul Suspect

Platform:

Fejlesztő: Airtight Games

Kiadó: Square Enix

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2014. június 6. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1

Minimális rendszerigény: Erős két- vagy négymagos processzor, 2 GB RAM, Radeon HD 3870 vagy GeForce 8800GT videokártya 512 MB memóriával, 12 GB HDD, Windows Vista 64 bit

Ajánlott konfiguráció: AMD FX-8000 vagy Intel Core i7 processzor, 4 GB RAM, Radeon R9 270/GeForce GTX 660 videokártya, 12 GB HDD, Windows 7/8 64 bit

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Attak
Attak [450]
Uhh...jeehett ah ájjam! :D
Yourmom
Yourmom [528]
Rohadt otletes, nekem nagyon tetszik!:D
Artemius '89
Artemius '89 [405]
A Square Enix megint megcsinálta! Hihetetlen, hogy miket össze nem hoznak ezek az arcok :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)