Manapság igen divatosak lettek a retro grafikájú játékok (mint például a pár napja bemutatott Knights of Pen and Paper vagy az Evoland), és ezzel párhuzamosan az igen szivatós félék is, mint például a Super Meat Boy. Ezen két kategóriába egyszerre tartozik bele a PC-re tavaly novemberben megjelent Hotline Miami, amelynek a közelmúltban megérkezett a PlayStation 3-as és PS Vitás átirata is. A Sony konzoljaira ráadásul elég egyszer megvenni a játékot, a másik verzió a Cross-Buynak köszönhetően ajándékba jár hozzá, a Cross-Save funkció segítségével pedig előrehaladásunkat szinkronban tarthatjuk a két platform között.
A pixeles, felülnézetes, talán legjobban az első Grand Theft Auto játékokhoz hasonlítható grafikájú játékban egy bérgyilkost irányíthatunk, aki különböző feladatokat kap rejtélyes munkaadójától. Ezek során jellemzően egy jó nagy csoport fegyverest kell elintézni, közel sebészi precizitással: ha ugyanis egyetlen helyen hibázunk, kezdhetjük elölről a szintet. Hibázni pedig könnyű, mert a nehézségi fokozat igencsak nehéz, és bár ellenfeleink minden újrakezdésnél ugyanott vannak, vagy ugyanazon az útvonalon járőröznek, a náluk lévő fegyver sokszor véletlenszerű, és az se mindig kiszámítható, hogy valaki észrevesz-e vagy sem, a pálya képernyőn kívül eső részén van-e valaki puskával, vagy esetleg váratlanul egy kutya ugrik a nyakunkba. Mi pedig egyetlen találattól elhalálozunk (bezzeg az ököllel leütött ellenségeket még gyepálni kell egy darabig a földön, ha nem szeretnénk, hogy váratlanul felkeljenek). A küldetések köré egy kisebb – de az időbeli ugrások miatt néha nehezen követhető – történetet is kerítettek, és remek zenei aláfestéssel látták el (alapvetően elektronikus dallamok, sokszor dübörgő basszussal – itt meg is hallgatható).
A PlayStation verziókban egy plusz maszkot is kapunk, a dühöngő bikát, ettől fekete-fehérré változik az amúgy igencsak színes grafika, és csak a vér marad piros. (A különböző maszkok amúgy más és más extrát adnak, például extra muníciót vagy nagyobb látótávolságot.) A PS Vita változatban az érintőképernyő segíthet ellenfeleink becélzásában, de tapasztalatunk szerint ez se mindig segít a gyors és pontos irányításban, sokat lehet elhalálozni a vezérléssel küszködés miatt is. A PC-s játékhoz képest plusz még a PlayStationökön, hogy trophykat is gyűjthetünk.
A Sony konzoljaira is megérkezett a Hotline Miami
A szivatós, retro akciójáték már PS Vitán és PlayStation 3-on is játszható.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]











