A független Hinterland Studiot olyan játékfejlesztők alapították és alkotják, akik korábban a Relic Entertainment, a BioWare, a Riot Games, vagy a Volition kötelékéhez tartoztak. A csapat háta mögött több mint 40 AAA kategóriás játék van már, így nyugodtan bízhatunk benne, hogy a stúdió első játéka jól fog sikerülni.
A The Long Dark érdekes műfajban indul, ugyanis egy nyitott világú túlélő szimulátor. A történet szerint egy mágneses szuper vihar eltörölte teljes Észak-Amerika technológiáját, nagyjából a középkorba taszítva az embereket. Természetesen mi vagyunk az egyetlenek, akik megmenthetik a világot, így útra is kelünk. A játék több epizódban fog megjelenni, a fejlesztők pedig egész szezonokban gondolkoznak.
"Az első szezonban a játékosok William Mackenzie pilóta szemein keresztül ismerhetik meg ezt az alternatív valóságot, aki egy csoportnyi túlélővel az északi vadonban rekedt az esemény következtében. A játékmenet részét képezi a felfedezés, hogy nyersanyagokat gyűjtsünk, valamint információkat a világról, miközben gondoskodnunk kell a túlélésünkről is a számtalan természeti és ember által generált veszély közepette. Emellett a játékosoknak súlyos morális döntéseket is meg kell hoznia, amelyek nem csupán a játékmenetre és a történetre, de általában az emberiség megmentésére is hatással lesznek." - olvasható a hivatalos közleményben.
Bár a játék elkészítését a Canada Media Fund is támogatja, szeptember 16-án a Kickstarteren is elrajtol egy kampány, hogy a rajongók is hozzájárulhassanak a fejlesztéshez. Stílusát tekintve egy FPS-hez lesz szerencsénk, amely egyedi látványvilággal érkezik. Kalandjaink során olyan nehézségekkel és veszélyekkel kell megbirkóznunk, mint a szélsőséges időjárás, a vadállatok, az élelmiszer és víz hiánya, vagy épp más túlélők. Utóbbiakról ugyanis sosem tudhatjuk előre, hogy barátok vagy ellenségek lesznek, így minden döntésünknek súlya lesz.
A sztori mód mellett számíthatunk Survival Sandbox játékmódra is, amely több száz órányi játékidőt kínál majd, hiszen a nyitott világban teljesen ránk lesz bízva, hogy milyen módon maradunk életben a lehető legtovább. A The Long Dark egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, kizárólag PC-re készül.
The Long Dark, a túlélő-szimulátor
A neves fejlesztők által alapított független Hinterland Studio olyan játékon dolgozik, amelyben katasztrófák után kell túlélnünk.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Long Dark
Platform:
Fejlesztő: Hinterland
Megjelenés:
2017. augusztus 1. PC, PS4, X1
2020. szeptember 17. Switch
Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2 GHz, 2 GB RAM, 512 MB-os videokártya (min. Intel 4xxx sorozat), 1 GB HDD, Windows XP
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 2,6 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 555 1 GB memóriával, 1 GB HDD, Windows 7
HOZZÁSZÓLÁSOK
Stroke31 2013.09.10. 15:24 [76]
A DayZ óta egyre népszerűbb lett ez a sandbox túlélő szimulátor stílus. Elég sok lehetőséget és frissességet hoz a videojátékok közé, de nem mindegyik alkotás éri el a megfelelő szintet. Egy olyan easter egget szívesen megnéznék valamelyik ilyen stílusú játékban, ahol választható karakterként magát Bear Gryllst irányíthatnánk.:D
Ha már a Man vs Wild video game egy nagy rakás szemét lett.
Ha már a Man vs Wild video game egy nagy rakás szemét lett.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 07:12
- Kezd durvulni az időjárás! [4484]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]


