Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Beenox, a Pókember-játékok szakértője készíti a májusban mozikba kerülő új filmhez kapcsolódó játékot is. A The Amazing Spider-Man 2 azonban az előző részhez hasonlóan nem egyszerű adaptáció lesz, mivel története csak részben kapcsolódik a filméhez. A fejlesztők emellett igyekeznek sok tekintetben megújítani a játékot az előző kiadáshoz képest. A falmászó képességeit is tovább fejlesztik, a hálóhintázás során az egyik kezet az egyik analóg gomb, a másikat pedig a másik analóg gomb irányítja majd, míg hálónk mindig valamely épülethez vagy környező tereptárgyhoz kapcsolódik. Emellett visszatér a korábbról ismerős célzó technológia is, amellyel hajszálpontosan megszabhatjuk, hogy hősünkkel hová szeretnénk ugrani vagy landolni. A küldetéseket egyébként több úton is végrehajthatjuk, hiszen rajtunk múlik, hogy egyáltalán merről közelítjük meg azok helyszínét vagy épp mennyire készítjük elő a terepet. Peter Parker is sokkal hangsúlyosabb szerepet fog kapni, mondhatni saját történettel és küldetésekkel rendelkezik majd. Ismét az ő otthona lesz a főhadiszállásunk, ahol újrajátszhatunk korábbi küldetéseket, valamint itt váltogathatjuk Pókember külsejét is. Minden egyes ruha saját bónuszokkal rendelkezik.
A The Amazing Spider-Man 2 méltó folytatásnak ígérkezik és remélhetőleg nem egy sokadik felejthető filmadaptáció lesz. Megjelenésére május 2-án számíthatunk PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, WiiU-ra, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, valamint 3DS-re.
