Tavaly nyáron jelent meg a Dontnod első játéka, a Remember Me. Bár a játék érdekes történettel bírt, a játékmenet túl sok újdonsággal nem kecsegtetett, így a végeredmény sajnos nem tudta maradéktalanul teljesíteni a felé támasztott elvárásokat. A srácok nem szakadnak el teljesen az emlékek manipulálásától, hiszen legújabb, ma bejelentett játékuk, a Life is Strange is hasonló koncepcióra épül. A kalandjáték főhőse Max Caufield lesz, aki öt év távollét után tér vissza szülővárosába, Arcadia Baybe, ahol épp egykori iskolatársa, Rachel Amber titokzatos eltűnése borzolja a kedélyeket. Max régi barátja, Chloe segítségével nyomozásba kezd, hogy megoldja a rejtélyt, eközben pedig rádöbben, hogy képes visszaforgatni az idő kerekét. A játék tehát az emlékek manipulálását ezúttal a múlt megváltoztatására cseréli, amely voltaképpen majdnem ugyanaz. Egyelőre ennyit lehet tudni a Life is Strange-ről, amely PC mellett konzolokra is meg fog jelenni, de ennek dátumát a kiadó Square Enix egyelőre nem közölte. Talán a gamescomon többet is elárulnak majd.
Life is Strange bejelentés
Új játékon dolgoznak a Remember Me fejlesztői.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Life is Strange
Fejlesztő: Don't Nod
Kiadó: Square Enix
Megjelenés:
2015. január 30. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1, iOS, Android
HOZZÁSZÓLÁSOK
GustyX 2014.12.18. 00:16 [7048]
GustyX 2014.08.15. 19:03 [7048]
GustyX 2014.08.11. 21:28 [7048]
Fahrenheit jutott eszembe, én olyasmi játékmenetre számítok valamiért.
De epizodikus.... Not buy...
De epizodikus.... Not buy...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alig néhány tucat játékosa maradt, ezért meghozták a nehéz döntést a Resident Evil RE:Verse alkotói
- 2. The Legend of Zelda: Breath of the Wild és Tears of the Kingdom Nintendo Switch 2 Edition teszt
- 3. Stellar Blade PC-s teszt – Na, ez a port végre csillagos ötöst érdemel!
- 4. Várható megjelenések – 2025. július
- 5. Blood Message: A kínai videojáték, ami letarolja a világot és új korszakot nyit
Legfrissebb fórumtémák
- 07:43
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1510]
- 20:10
- Fiókba küldte pár hétre a Lamzut az Endorfy LIV Plus Wireless egere, de ott is marad? [hozzászólások] [2]
- 20:15
- Elhunyt... [2755]
- 13:04
- Sorozatok [10909]
- 10:44
- GG - GameGuess játék [895]
- 11:13
- Christopher Nolan [73]
- 00:16
- Az MI miatt kényszerül magyarázkodásra a The Alterst fejlesztő 11 bit studios – ez lesz a jövő? [hozzászólások] [1]
- 21:55
- Death Stranding 2: On the Beach [6]
- 20:17
- Szét*** az ideg [5454]
- 12:00
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44258]