Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Tavaly nyáron jelentette be a Paradox Interactive, hogy készül a Cities: Skylines. A játékot a Colossal Order készíti, aki korábban is hasonló témájú alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet. Az új játék felüdülést hozhat a műfajt kedvelők körében, ugyanis az eddigi utolsó SimCity lassan két éves, a néhány napja megjelent Cities XXL pedig nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (a Metacritic oldalán alig 48%-on áll, igaz kevés kritika készült róla). A megjelenésére már nem is kell túl sokáig várni, ugyanis a legújabb trailerből kiderül, hogy erre március 10-én kerül majd sor.
A játék több kiadása már most előrendelhető a kiadó online áruházában. Aki így tesz, az öt exkluzív épülettel (körhinta, kutyafuttató, ugrálóvár, kosárlabda pálya és üvegház) biztosan gazdagabb lesz. Aki pedig mindjárt a Deluxe kiadás megvásárlása mellett dönt, az öt híres épülettel (Diadalív, Grand Central, Brandenburg, Eiffel torony, Szabadság szobor) is gazdagabb lesz.