2013-ban jelentette be a CCP, hogy készül az EVE: Valkyrie, amely a népszerű EVE univerzumban játszódik. A játékról tavaly az is kiderült, hogy nem csupán támogatni fogja a legújabb VR technológiákat, de egyenesen azokra fog támaszkodni. A napokban a fejlesztők rajongói találkozót szerveztek, ahol bemutatták a játék legújabb változatát, amely óriási fejlődésen ment át az elmúlt időszakban. Erről az alábbi videóból magatok is meggyőződhettek. A játék PC-re és PlayStation 4-re készül, előbbin az Oculus Rift megoldását támogatja, utóbbin pedig a Sony saját, Morpheus eszközét.
A fejlesztők azt is bejelentették, hogy az EVE Online és a Dust 514 előfizetők már jelentkezhetnek a Valkyrie pre-alfa változatának tesztjére. Sajnos a tesztelők számát erősen korlátozzák, valamint a részvételhez komoly hardverigénynek kell megfelelni. Ezen felül csak azok pályázhatnak eséllyel az egyik helyre, akik rendelkeznek az Oculus rift DK2-es kiadásával is. Aki úgy érzi, minden feltételnek megfelel, az a hivatalos oldalon tud regisztrálni a tesztre.
Végül szó esett a Valkyrie főhőséről, Ranről is, akinek előéletéről képregény-sorozat fog megjelenni a Dark Horse Comics jóvoltából. Ennek megjelenésére még idén sor kerül.
Mozgásban az EVE: Valkyrie
Már lehet jelentkezni az pre-alfa változat tesztjére, de ehhez komoly kritériumoknak kell megfelelni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Artyom 2015.12.28. 18:14 [213]
Te hülye vagy Shadowguard.
david139 2015.03.24. 13:05 [18716]
Miért? Még nem próbáltam, de valószínűleg egy ilyen játékban körbenézni nagyon állat lehet. :-O
Shadowguard 2015.03.24. 10:41 [4577]
Őszintén kívánom, hogy ez a VR-mánia az évezred BUKÁSA legyen. -.-"
GeryG 2015.03.24. 07:00 [2377]
Kérdés, melyikre hány évet kell várni... :D
PrOHax 2015.03.24. 00:34 [1329]
Elég brutálisan néz ki, el is szédültem ebben a 3 percben :) Az biztos, hogy az a bizonyos Star Citizen felkötheti a gatyát...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]