Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Egy többjátékos módra kihegyezett akciójátéknál különösen fontos, hogy kellően változatos pályákon eshessenek egymásnak a játékosok. Tudják ezt a Ubisoft Montrealnál is, ahol a Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege készül. A játék egyik pályatervezője, Benoit Deschamps egy interjú során elárulta, hogy a premierkor mindössze tizenegy pálya lesz a játékban. Eredetileg ötvennél is több ötletről indultak, ebből válogatták össze a végső tizenegyet. Ez első hallásra egészen kevésnek is tűnhet és sokakban felmerülhet a kérdés, hogy nem válik-e majd túl hamar unalmassá a felhozatal. A fejlesztőknek erre is van megoldása:
„Megjelenésekor a Rainbow Six: Siege tizenegy pályát fog tartalmazni, amelyek éjjeli és nappali változatban is játszhatóak, valamint mindegyik kihasználja majd a Real Blast technológia rombolhatóságát. Ezeken felül az összes premier után megjelenő pálya ingyenes lesz. Azt szeretnénk, ha a játékosok hosszú távon is velünk maradnának, és már sok remek ötletünk van a megjelenés utánra, de ezekről csak később beszélhetünk.” – olvasható a kiadó közleményében.
A lényeg tehát, hogy a játékhoz tervezett összes pályacsomag ingyenes lesz, vagyis mindössze ki kell várni a megjelenésüket. Ám egyelőre az alapjáték premierje is odébb van még, hiszen csak december 1-én kezdődik az akció. Addig is próbáljátok ki az Art of Siege oldalát, amelynek teljesítésével kulcsot nyerhettek a szeptember 24-én rajtoló zárt bétára.