Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Sok-sok pletyka és híresztelés után végül az idei E3-on jelentette be hivatalosan a Bethesda, hogy készül a nagy sikerű Dishonored folytatása. A Dishonored 2 sok tekintetben fog megújulni elődjéhez képest, hiszen ezúttal már két karaktert is irányíthatunk majd: az első rész hősét, Corvót és Emilyt, az egykori uralkodónőt. Emellett a játszóterünk is megváltozik, ugyanis a történet Karnaca városában fog kibontakozni. Ez a birodalom legdélebben fekvő városa, amit csak a dél ékköveként emlegetnek.
Az új város most saját videót is kapott, amelyet valójában még az E3 ideje alatt készítettek, de csak most mutatták be a szélesebb közönségnek. Ebben Harvey Smith, a játék kreatív rendezője mesél nekünk, aki elmondja, hogy Karnacát a tipikus görög, olasz és spanyol városokról mintázták. Bár első ránézésre egész békés tengerparti városnak tűnik, valójában cseppet sem veszélytelen. Az utcákon katonák masíroznak, akik szemrebbenés nélkül végeznek bárkivel, akit „gyanúsnak” találnak. Emellett a környéken őshonos a vérlégy is, amely történetesen a hullákban tenyészik. Vagyis minél több embert teszünk el láb alól, annál több ilyen légy zümmög majd a fejünk felett. Még egy ok, hogy inkább a lopakodást válasszuk a felesleges nyílt konfrontáció helyett.
A Dishonored 2 megjelenéséről továbbra sem árulnak el részleteket, de valamikor jövőre számíthatunk rá PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.
