Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Tobey Maguire és Andrew Garfield után Tom Holland húzhatja magára a legendás piros-kék gúnyát, hogy életre keltse Pókember karakterét. 2017-ben harmadszor próbálják meg elindítani az egyik leghíresebb Marvel-hős mozis karrierjét, a rendezői székben Jon Wattsszal.
A rendező a napokban egy interjú során néhány apró részletet is elárult az új moziról. Elmondása szerint az előzőeknél sokkal fiatalabb, még csak alig 15 éves Peter Parkert ismerhetünk majd meg, ám ezúttal nem egy eredetsztorit kapunk – azt már kétszer megnézhettük a mozikban. A történet ehelyett hősünk fiatal éveire és az ezzel járó szokásos problémákra fog koncentrálni. Watts külön kitért Holland személyére is, akit tökéletes választásnak tart a szerepre, hiszen remek kondiban van, ráadásul az akrobatika sem áll távol tőle.
Bár az új Pókember film csak 2017-ben kerül a mozikba, Holland már jövőre debütál a szerepben, hiszen a Captain America: Civil Warban már fel fog bukkanni.