A Techland leginkább zombis játékairól ismert, de van nekik egy fiókstúdiójuk is, a ShortBreak Studios, amely merőben más műfajokban próbálkozik, ráadásul játékait elsősorban mobil platformokra készíti el. Ezek közül kivételt képezett a 2014-es The Collider, amely PC-re is megjelent. Ennek folytatására sem kell már sokat várni, ugyanis a csapat bejelentette, hogy egy ideje már dolgoznak a The Collider 2-n.
Egy árkád űrhajós játékról van szó, amelyben ugyanakkor nem a végtelen galaxist kell körberepülnünk, hanem egy hatalmas ellenséges anyahajó belsejében kell manővereznünk. Végeláthatatlan alagutakban fogunk közel fénysebességgel száguldani, miközben minden koncentrációnkra szükségünk lesz, hogy az utunkba kerülő akadályokat kikerülgessük. A fejlesztők összesen 54 küldetést tárnak elénk, amelyeket hat egyedi űrhajóval teljesíthetünk. Hajónkat fejleszthetjük, csinosítgathatjuk is, akció közben pedig különböző power-uppokat vehetünk fel. Az előző rész meglehetősen színes, de minimalista látványvilágával szemben - az alábbi video és képek tanúsága szerint - ezúttal jóval kidolgozottabb környezetben kell majd helytállnunk. A grafikáért egyébként az Unreal Engine 4 felel.
A The Collider 2 támogatja az Oculus Riftet és a HTC Vive-ot is, megjelenésére két hét múlva, április 19-én kerül majd sor.
The Collider 2 bejelentés
A Techland fiókstúdiója űrhajós játékon dolgozik.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Collider 2
Platform:
Fejlesztő: Shortbreak Studios
Kiadó: Shortbreak Studios
Megjelenés: 2016. április 19.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 07:22
- Diablo IV [460]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]


