Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Croteam az E3-as PC Gaming Show alatt leplezte le következő játékát. A legutóbb a fejtörőkre épülő The Talos Principle-lel jelentkező stúdió visszatér első sikereihez és újból Sam Stone bőrébe bújhatunk, ám ezúttal egészen más formában, mint eddig: készül a Serious Sam VR. A stúdió sem akar kimaradni a VR-őrületből, ezért kaphat Sam is új játékot. Az ígéretek szerint több bolygóra is ellátogathatunk majd, ahol sok-sok pályán kell majd aprítanunk a mindenfelől özönlő szörnyeket és idegeneket. Lesznek hatalmas főellenségek is, akik sokkal rusnyábbak és gonoszabbak lesznek, mint akikkel valaha is találkozhattunk a szériában. Az egyes küldetések között a BC Saratoga űrhajó fedélzetén szusszanhatunk egyet, itt tudjuk majd fegyvereinket is felspécizni a játék során szerzett kreditjeinkből.
A bejelentés mellé megérkezett az első előzetes is, amelyben Sam régről ismerős helyszíneken régről ismerős fegyverekkel osztja az áldást. A játék egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, de még idén számíthatunk a premierre, míg a korai változat még a nyáron megérkezik PC-re. Az alábbi előzetes tanúsága szerint támogatni fogja az Oculus Riftet, a HTC Vive-ot, valamint az AMD megoldását, a LiquidVR-t is.




