Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Még 2013-ban jelentette be a katonai szimulációiról ismert Bohemia Interactive, hogy belekóstolnak a sci-fibe is, készül a Take On Mars. A játékban az emberiség történetének legnagyobb tudományos tettét, a Mars meghódítását kell csupán végrehajtanunk. A fejlesztők az elmúlt három és fél évet kemény munkával töltötték, ugyanis a Take On Mars korai változata 2013 nyara óta érhető el a Steamen és ez idő alatt rengeteg frissítés és bővítés érkezett hozzá. A legfrissebb hírek szerint azonban a projekt heteken belül elérkezik a következő mérföldkőhöz: elhagyva korai státuszát megjelenik a végleges kiadás. Erre február 9-én kerül sor. Megérkezik a teljes egyszemélyes kampány, amely során fel kell fedeznünk a vörös bolygót, ki kell alakítanunk a megfelelő körülményeket és végül létre kell hoznunk az első emberi kolóniát a felszínén. Nem egyszerű feladat, rengeteg időt vesz majd igénybe. Már csak azért is, mert még a küldetés legelején valami balul sül el és az összes többi asztronauta eltűnik, így egyedül kell végrehajtanunk a nagy feladatot.
A fejlesztők a dátum mellé egy vadonatúj előzetest is csaptak.
