Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Tegnap óta érhető el a Steamen a Pixellore játéka, a Subterrain végleges kiadása. A történet 2050-ben játszódik, amikorra az emberiség már kolonizálta a Marsot. Ám a kezdeti elképzelésekkel ellentétben nem a felszínen alakították ki az emberi civilizáció első bástyáit, hanem a bolygó mélyén. Az egészet Jeff Murray irányítja, aki meghívja Dr. Westet, aki az Alzheimer kór gyógymódját kutatja, hogy megmentse feleségét, ám egy laborbaleset után börtönbe zárják. A mi kalandunk itt veszi kezdetét.
Egy felülnézetes, pixel art stílusú túlélő-akciójátékhoz van szerencsénk, amelyben idegen lények és egy titokzatos betegség miatt mutálódott emberek ellen kell megvédenünk magunkat. Ehhez közelharci- és lőfegyverek is a rendelkezésünkre állnak, amelyeket modulárisan fejleszthetünk is. De nem csak az ellenséges lények okozhatnak fejtörést, hiszen olyan alapvető szükségleteinkre is oda kell figyelnünk, mint az éhség, szomjúság, fáradtság vagy az ürítés. A föld alatti komplexum tele van mindenféle használati tárgyakkal és alapanyagokkal, ezekből pedig rengeteg új dolgot készíthetünk, amelyek a túlélésünket szolgálják. Ráadásul a különböző szinteket véletlenszerűen generálja a játék, így sosem fordulunk meg kétszer ugyanott.
A Subterrain az olyan mára klasszikussá vált alkotásokat idézi, mint a Zombie Shooter vagy az Alien Shooter, de rengeteg más hasonló játék is akad. Hogy ezek közül képes-e bármivel is kiemelkedni, annak PC-n már bárki utána járhat. PlayStation 4-en és Xbox One-on viszont csak január 27-én indul a sci-fi kaland.












