28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Májusban jön a Burnout szellemi örököse, a Danger Zone

Egy hatalmas kísérleti telepen kell a lehető legbrutálisabb baleseteket túlélnünk.

Írta: GeryG

A Burnout széria 2001-ben vette kezdetét és néhány mellékágát leszámítva 2008-ban fejezte be eddigi pályafutását. A Criterion GamesNeed for Speed sorozaton, valamint a Battlefield: Hardline mellett az új Star Wars Battlefront játékokon dolgozott.

Az indie Three Field Entertainment stúdiót egykori Criterion Games munkatársak alapították, de első két alkotásuk még nem az autós játékok táborát erősítette. Ám már ez sem marad így sokáig, ugyanis a stúdió harmadik játéka, a Danger Zone premierje már a küszöbön áll. A készítők csak úgy jellemzik, mint a Burnout szellemi örökösét, vagyis ebben is mindent az adrenalinnak és a látványos száguldásnak, ütközéseknek vetnek alá. Éppen ezért a Danger Zone valójában egy hatalmas kísérleti telepen játszódik, ahol a legkülönfélébb baleseteket kell okoznunk és persze túlélnünk. A cél minél nagyobb robbanásokat előidézni, mivel ezekért kapjuk a pontokat. A játékban összesen húsz küldetést teljesíthetünk, az ezeken elért pontszámainkat pedig összehasonlíthatjuk a többi játékoséval világszerte.

A Danger Zone PC-re és PlayStation 4-re készül, megjelenésére pedig valamikor májusban kerül majd sor.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Danger Zone
  • Danger Zone
  • Danger Zone
  • Danger Zone
  • Danger Zone
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!