28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Ode - be sem jelentett Ubisoft-játék érkezett

A francia kiadó olyannyira nem rendezett nagy felhajtást a játék körül, hogy még bejelenteni is „elfelejtették”.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Általában a játékok bejelentése és megjelenése között hónapok telnek el, nem ritkán akár évek is. Persze előfordul, hogy a készítők már csak az utolsó simítások idején leplezik le alkotásukat, így a rajongóknak mindössze néhány hetet kell rá várnia. Az viszont már sokkal ritkább, hogy egy játék úgy jelenjen meg, hogy előtte még csak be sem jelentették. Egy indie alkotástól még nem is lenne talán annyira furcsa, ám ezúttal épp a Ubisoft egyik új játékáról van szó.

Persze senki ne gondoljon egy újabb Far Cry vagy Assassin’s Creed szintű AAA-játékra, hiszen az Ode egy aprócska, de érdekes alkotás, amely mától érhető el. a játékban Joyt (egy Kirbyre emlékeztető lényt) irányítjuk, akivel négy kertet kell felfedeznünk, ott pedig különféle gömböket összegyűjtenünk. Minden gömb változtat a környezet megjelenésén és a háttérben szóló muzsikán is.

A játék kizárólag PC-re érhető el, de nem kizárt, hogy később konzolokra is megérkezik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode
  • Ode

Ode

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Reflections

Kiadó: Ubisoft

Megjelenés: 2017. november 27.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!