Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Az EA elárulta, miért lőtték le a Visceral Games Star Wars játékát

Az EA elárulta, miért lőtték le a Visceral Games Star Wars játékát

A játékosokat ma már nem érdekli úgy az egyszemélyes játékmód, mint régen. Legalábbis szerintük.

2017.11.29. 12:12 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Mint arról pár hete mi is beszámoltunk, az EA váratlanul úgy döntött, hogy leállítja a Visceral Games stúdiójában évek óta készülő Star Wars játék fejlesztését, a stúdiót pedig bezárja. A nagy port kavart döntés hátteréről mostanáig keveset lehetett tudni, azt is főleg pletykákból. A napokban azonban az EA egyik vezetője, Blake Jorgensen szólalt meg az üggyel kapcsolatban, és igen érdekes indokkal állt elő.

„Ahogy figyeltük a fejlesztést, egyre inkább egy lineáris játékélmény bontakozott ki, amelyre a játékosok ma már kevésbé fogékonyak, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt.”

Jorgensen elmondása szerint hiába voltak nagyra törő tervei a stúdiónak, ha közben az egész projekt hosszú távon nem tűnt anyagilag is jövedelmezőnek. Így lényegében gazdaságossági megfontolásból született a döntés, hogy kukázzák az egészet. Illetve nem az egészet, hiszen „ami menthető, azt mentik is más stúdiók más projektjeihez”. Jorgensen magyarázata egyébként nagyjából illeszkedik Patrick Soderlund korábbi állításához, miszerint a döntés mögött a piaci változásokhoz való alkalmazkodás állt.

Ez tehát összességében azt jelenti, hogy az EA már nem lát fantáziát (pontosabban pénzt) az egyszemélyes módra kihegyezett játékokban. Aggodalmuk részben talán érthető is, hiszen az utóbbi időben kevés ilyen játékuk aratott nagy sikert. Az elmúlt időszakban egyébként több korábbi EA-munkatárs is arról beszélt, hogy a kiadó egyre inkább az online multiplayer felé fordul és egyre kevesebb figyelmet szentel az egyszemélyes kampányokra.

Hogy a játékosok igényeire hivatkozó állításuk megfelel-e a valóságnak, jó kérdés. Mindenesetre továbbra is akadnak szép számmal olyan játékok, amelyek a történetmesélésre helyezik a hangsúlyt és így is szép sikert érnek el. Persze ezek épp nem az EA égisze alatt jelennek meg… ■

hozzászólások (11)

GeryG
GeryG 2017.11.29. 14:40
A felsorolás jó, csak épp a WD-t azért erősen multizták is... akkoriban ment a nagy "elmossuk a határt a single és a multi" közt mizéria, ami aztán hál'istennek hamar el is fogyott... :D
gregmerch
gregmerch 2017.11.29. 14:53
Akkor is erős volt a single része (a 2.-nek is) :-)! De akkor legyen bármelyik Zelda játék, a Fable széria, vagy a Horizon: Zero Dawn cserébe (csak, hogy platform-exkluzív címeket is írjak ;-) )!
davkar9
davkar9 2017.11.29. 15:32
Valószínűleg ugyanannak az idióta tesztcsoportnak a visszajelzései alapján vonták le ezt a következtetést, akik szerint a játékosok lootboxokra vágynak a multi élmény javítása érdekében..:-X

EA hülyesége mellett úgy érzem egy kisebb tasli mikiéknek is jár, mert talán túl erősen fogják a gyeplőt. ~Rebootolják az eut, nyissák újra, csináljanak új korokat. Nem kellenek üres sandboxok, fölöslegesen open-world játékok, lehet enélkül is minőségi single játékot készíteni. Ha csinálnának JK és Republic Commando szellemi örökösöket garantáltan jól fogynának. JK esetében még a multi is indokolt (RC-ről nem tudok nyilatkozni, de ott is elférhet) lenne és megfelelő támogatással évekig ellenne egy olyan játék.
ivanova36
ivanova36 2017.11.29. 15:59
Igen, multit tolták benne de a singlet simán le lehetett zárni az akadékoskodó haverok elől, így simán megállta a helyén singleként is.

Viszont a sok singleorientált cím közül melyik is EA termék?

Ha csak a régebbi nagy sikerű SW gameket vennék elő és újítanák fel, lehet már az is jobban fogyna, pláne egy Kotor 1-2, Jedi Academy, X-wing alliance, tie fighter. Igaz ezek egyike sem EA termék, így a forráskódokkal gond lehet. Nulláról meg nem fogják egyik KotoR-t sem összekotorni, höhö.

Nehéz jó megoldást találni és arany középutat a single-coop-multi-dlc-mt-sp-lootbox rengetegben.
Skorpio90
Skorpio90 2017.11.29. 19:35
Top-kek! Nyilván ezért ugatott mindenki, hogy tegyenek a Battlefront 2-be végre egyjátékos kampányt, mi? :D:D Nyilván ezért van top eladások között a Shadow of War, az Evil Within 2, meg a Wolfenstein 2 is, mert single-re arra már senki nem kíváncsi. Nem igénytelen hányást kéne kiadni egyjátékos mód címen, és akkor nem lenne probléma.
ajánlott olvasnivaló