28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A Star Citizen fejlesztői válaszoltak a Crytek vádjaira

Még a licencmegállapodást is közzétették a CIG ügyvédei.

Írta: Dino

December közepén írtuk meg, hogy a Crytek beperelte a Star Citizent fejlesztő Cloud Imperium Games (CIG) és Roberts Space Industries (RSI) cégeket, mivel szerintük megsértették a CryEngine használatára vonatkozó licencmegállapodást. A CIG ügyvédeinek válasza alapján a Crytek vádjai nem állják meg a helyüket. "Ezt a keresetet be se kellett volna adni." - indít a dokumentum, majd azt írják, hogy a Crytek a hangos publicitás érdekében feláldozta a jogi elégségességet. Bizonyítékül pedig még a licencmegállapodást is csatolták a válasz mellé. Lássuk, mikkel cáfolták a vádakat!

A Crytek szerint egyetlen játékra vonatkozott a kedvezményes díjakat biztosító megállapodás, a Squadron 42-re már nem, azonban a szerződés második mellékletében feketén-fehéren látható, hogy már ott is ezen a néven hivatkoztak az egyszemélyes játékrészre. Szintén nem tetszett nekik, hogy eltávolították a Cryengine és a Crytek nevét és egyéb copyright szövegeit a játékból, azonban amikor ez megtörtént, már az Amazon Lumberyardot használták a CIG-nél, így semmi se indokolta ezek feltüntetését. A játékengine használatának exkluzivitását is cáfolta a CIG, a szerződés szerint ugyanis joguk van az engine használatára, de nem kötelezettségük. Emellett a Crytek beadványa a CIG mellett az RSI-t is vádlottnak jelölte meg, miközben a licencszerződésnek semmi köze ez utóbbi céghez. Mindezek fényében a vád ejtését kéri a CIG.

A CIG válaszában nem tér ki pár dologra, így például arra, hogy nem segítették hibajavításokkal a CryEngine fejlesztését, vagy hogy nem adják ki a technológiát harmadik félnek, így elképzelhető, hogy valami szabálysértés valóban történt, a fentiek alapján viszont a Crytek vádpontjainak nagy része minden valóságalapot nélkülözött. Kíváncsian várjuk az ügy további fejleményeit.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!