Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

The Crew 2

Megjelent a The Crew 2, mit mondanak a pontok?

A Ubisoft újra megpróbálkozik az autós játékok műfajával, kérdés, ezúttal összeszedettebb-e, mint előző alkalommal.

2018.06.29. 15:00 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A The Crew 2014-ben nagy reményekkel rajtolt el, de végül nem lett több egy közepesen sikerült árkád autós játéknál. A Ubisoftra ekkor még maximálisan érvényes volt, hogy az előzetesen hangoztatott ígéretekből érdemes gyököt vonni, hogy a végül kézhez kapott játék minőségét megjósolhassuk. Sajnos ez alól a The Crew sem volt kivétel, de persze ez nem jelenti azt, hogy rossz játék lett volna. Csak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ennek ellenére a francia kiadó megszavazta a bizalmat a folytatásnak, és nem is bíztak semmit sem a véletlenre. Az első részhez képest alaposan kibővítették a járműpalettát, hiszen a The Crew 2-ben az autók és motorok mellett immár repülők és motorcsónakok is helyet kaptak. Ennek megfelelően egész Észak-Amerikát bejárhatjuk földön, vízen és levegőben egyaránt. Ígéretből (és mutatós előzetesekből) tehát most sem volt hiány, és a néhány héttel ezelőtt tartott nyílt béta sem rontotta el teljesen mindenki kedvét (mert ilyenre is volt már pár példa a Ubi történelmében). A premierre ma került sor, több halasztás után megjelent végre a The Crew 2. És természetesen ilyenkor a külföldi sajtó gyorsan véleményt is formált a játékról. Íme:

A pontszámok egy nem kimagaslóan jó, de teljes kudarcnak sem nevezhető játékról árulkodnak, vagyis a jelek szerint a The Crew 2 egy erős közepes alkotás lett. Persze mint mindig, a gaz kritikusok véleménye egy dolog, akit érdekel a The Crew 2, az ad majd neki egy lehetőséget, és maga dönti el, tetszik-e vagy sem.

A The Crew 2 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. ■

The Crew 2
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
The Crew 2

hozzászólások (4)

Noggle
Noggle 2018.07.01. 12:31
Bétával játszottam, rendben volt úgy egyben, de én azt éreztenm hogyha valaki pl. csak az autóversenyeket szereti, akkor az talál jobbat. Ez ilyen egybeturmix minden, csak egyik része sem olyan jó, mint az adott kategória húzó címei. Másrészt abszolút nem értettem, hogy a multit miért kellett kihagyni a bétából.
TBone142
TBone142 2018.07.01. 15:40
PVP a full release-ben sincs még sajna. A tartalom sem túl bő, viszont ami van benne, az nagyon jó. Az első részt végigszenvedtem valahogy, de egyszerűen nem tudtam belőni nekem kényelmesre az irányítást. Ebben azt is rohadt jól eltalálták. Leszedtem, hogy 2 óra után refund, ha szar lesz. Szerencsére nem kellett. :)
Noggle
Noggle 2018.07.01. 18:48
Bétával töltött pár órát én is élveztem, követem majd az eseményeket is, de egyelőre számomra nem vétel.
TBone142
TBone142 2018.07.01. 23:17
Nem is érdemes. Főleg, ha az első részt is toltad. Leárazáskor vagy az első nagyobb frissítés után esetleg. Remélem, hogy nem kell rá sokat várni, mert nagyon sok panasz van egy csomó minden miatt. :)

Amúgy nekem perpill a zenével van egyedül bajom. Már az első részben is ez volt sajnos, hogy nagyon kevés szám van és azok sem jók (kevés kivétellel).
ajánlott olvasnivaló