Az idén nyáron megjelent The Crew 2 megpróbálta alaposan felrázni a 2014-es első részt, amely nem tudott kiemelkedőt nyújtani a műfaján belül. A második rész éppen ezért a négy- és kétkerekű szárazföldi járgányok mellé beemelte a motorcsónakokat és a sportrepülőket is, hogy földön, vízen és levegőben is száguldozhassunk. A végeredmény már nagyságrendekkel jobb lett, mint az előd, de még így is hagyott kívánnivalót maga után.
Az egyik ilyen – amit anno Sityi is külön kiemelt élménybeszámolójában – a multiplayer mód hiánya volt. A Ubisoft akkor azt ígérte, hogy az év végéig ez is bekerül a játékba. Nos, a francia kiadó tartja magát a szavához, ugyanis napokon belül megérkezik a The Crew 2 legújabb ingyenes frissítése – benne a PvP versenyekkel és egy vadonatúj versenytípussal.
A PvP futamok akkor válnak elérhetővé, ha a játékosok megszerzik az első főhadiszállásukat. Ettől kezdve lehet csatlakozni a legfeljebb nyolc fős futamokhoz, amelyek számos eltérő játékszabállyal várják a versenyzőket. Bár lesznek járműspecifikus versenyek is, akkor sem kell kétségbeesni, ha nem rendelkezünk a megfelelő járgánnyal, ilyenkor ugyanis kölcsönözhetünk egyet.
A frissítéssel megérkezik a Demolition Derby, vagyis a roncsderbi játékmód is. Ehhez két dedikált aréna kerül a játékba: a Bonneville Salt Flat és a Tucson repülőgéptemető. Előbbi egy tényleges aréna, ahol a többiek összetörésével és a tereptárgyak elkerülésével juthatunk fel a dobogóra. Utóbbi pedig egy versenypálya, ahol igazán nagy pusztítást lehet véghez vinni, ha a megfelelő ponton lökjük ki ellenfelünket a pályáról.
Az újdonságokat tartalmazó frissítés december 5-én fog megjelenni minden platformra.


