27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Megjelent PC-re az Insurgency: Sandstorm

A Steamen máris kétezer felhasználó szavazott a játékról.

Írta: GeryG

A Focus Home Interactive gondozásában ma megérkezett a New World Interactive multiplayer akciójátéka, az Insurgency: Sandstorm. A projekt meglehetősen kalandos utat járt be az elmúlt években, hiszen egészen másnak indult, mint ahová végül mára kifutott. Eleinte ugyanis egy egyszemélyes kampányban gondolkoztak a készítők, amely ráadásul egy női főhőssel rendelkezett volna. Ám közel egy évvel ezelőtt kiderült, hogy a teljes single player részt kukázták a készítők, hogy minden idegszálukkal a szerintük sokkal életképesebb (értsd: profitábilisabb) többjátékos módra koncentrálhassanak.

A nyáron tartott béta után még lehetett oka aggodalomra a rajongóknak, hiszen a játék még messze volt a késztől. Akkor még úgy tervezték, hogy valamikor az ősz elején rajtolhat el a teljes játék, ám vélhetően a tapasztalatok arra sarkallták a stúdiót, hogy néhány héttel tovább dolgozzanak rajta. Így a premiert december közepére halasztották, ma pedig meg is érkezett az Insurgency: Sandstorm – egyelőre csak PC-re.

És, hogy mennyire volt igaza a fejlesztőknek mind a multira való koncentrálás, mind az extra fejlesztési idő tekintetében? Erre adhat választ az első bő kétezer Steam-felhasználói szavazat. Ezek ugyanis 89%-os tetszési indexet mutatnak, ami egyáltalán nem rossz. Aki kacérkodik a játék megvásárlásával, az január 3-ig még 10%-os kedvezménnyel is számolhat. Jövőre pedig érkezik a konzolos változat, bár ennek premierdátuma egyelőre nem ismert.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Insurgency: Sandstorm

Platform:

Fejlesztő: New World Media

Kiadó: Focus Home Interactive

Megjelenés:
2018. december 12. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!