Manapság nem lehet egy rossz szavuk sem a Lovecraft-rajongóknak, hiszen az elmúlt időszakban több videojátékot is kaptak. Na jó, annyi rossz szavuk talán lehet, hogy ezek nem feltétlenül váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket.
De talán a soron következő már be fogja, és a Frogwares stúdiójában hosszú évek óta készülő The Sinking City premierje nincs is már messze. A fejlesztők a napokban egy vadonatúj játékmenet-bemutatóval is előrukkoltak.
Ebben megismerkedhetünk a főhőssel, a magánnyomozóként ténykedő Charles Reeddel, aki azért érkezett Oakmont városába, hogy utánajárjon az ott felbukkanó természetfeletti és démoni jelenségeknek. Ilyen jelenség a várost utcáit elöntő titokzatos áradás is, de találkozni fogunk mindenféle idők előtti szörnyeteggel is. Arról nem is beszélve, hogy hősünk elméje sem épp legjobb napjait éli.
Az akció mellett hangsúlyosan jelen lesz a nyomozás is, ám a játék nem fogja majd a kezünket, és nem fogja a szánkba rágni a megoldást. Nem maradhat el a szokásos jegyzetfüzetünk sem, amelybe a bűnesetek helyszínén összegyűjtött nyomokat is elemezhetjük. A fejlesztők emellett a korábbi Sherlock Holmes játékaikból is átemelnek ott már jól bevált játékelemeket.
A The Sinking City a tervek szerint március 21-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.