Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

The Last of Us: Part II

Elkészült a The Last of Us: Part II utolsó jelenete

Persze ettől még mindig nem tudni, hogy mikor jelenhet meg a játék.

2019.04.18. 13:00 | GeryG | kategória: Játék

A Naughty Dog azon kevés stúdiók közé tartozik, akikben még nem nagyon csalódtunk. A csapat évek óta dolgozik következő játékán, amely az eddig látottak alapján ismét igazi mérföldkő lehet. Természetesen a The Last of Us: Part II-ról van szó, amelyet még a 2016-ban jelentettek be, de továbbra sem tudni, hogy mikor jelenhet meg. De a stúdiót ismerve bőven megéri kivárni a premiert. Annál is inkább, mivel az lassan, de biztosan egyre közelebb kerül hozzánk. A legfrissebb hírek szerint – amelyeket Neil Druckman csiripelt el – elkészült a játék utolsó, záró jelenete is. Persze ez nem azt jelenti, hogy elkészült a játék, mindössze annyit, hogy a fontos jeleneteket mind rögzítették.

Ezzel együtt befejeződtek Laura Bailey (ő az egyik, egyelőre nem leleplezett szereplő) motion capture felvételei is. Mellette szerepelni fog – a főhős Ellie-t alakítva – Ashley Johnson, valamint az ő szerelmét játszó Shannon Woodward is. Logic, a rapper, valamint Travis Willingham karakterét viszont egyelőre homály fedi.

A The Last of Us: Part II Ellie történetét viszi tovább, az események pedig nagyjából öt évvel az első rész kalandjai után játszódnak. Arról nincs hír, hogy Joel felbukkan-e vagy, hogy egyáltalán vele mi történt. Ellie lesz az egyetlen játszható karakter.

A The Last of Us: Part II természetesen csak a Sony konzoljaira fog megjelenni, illetve egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely konzolra. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy bár eddig csak PlayStation 4 Pro konzolon mutogatták az eddigi jeleneteket, valójában a PlayStation 5 egyik nyitócímének szánják a játékot. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

The Last of Us: Part II
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
The Last of Us: Part II

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló