A CD Projekt RED hosszú-hosszú évek óta dolgozik következő sikervárományos játékán, amely lassan már igazán pengeélen táncol. A Cyberpunk 2077 napjaink Duke Nukem Foreverje, amely ha egyszer megjelenik nagyon könnyen korszakalkotóvá válhat, de ugyanilyen könnyen a szakadékba is zuhanhat. A stúdió ugyanakkor nagyon magabiztos, és gőzerővel dolgozik, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön.
A napokban a küldetésekért felelős rendező, Mateusz Tomaszkiewicz adott interjút egy spanyol magazinnak, amelyben arról mesélt, hogy a tavalyi E3-on látott játékmenet-bemutató immár a múlt. Pontosabban az akkor látott részletek és elemek mára rengeteget változtak, finomodtak. Arról nem is beszélve, hogy akkor csak a játék egy icipici kis szeletét mutatták meg, amelyből nem nagyon lehetett megállapítani, hogy mindez hogyan is illeszkedik majd egy nyílt világú szerepjátékba. Érdekesség, hogy erre a kérdésre a stúdió is csak apránként kapta meg a választ, ahogy haladtak előre a munkával. Mostanra már sokkal tisztább kép van a fejükben arról, hogy mi is fog ebből az egészből kikerekedni, mint néhány hónappal vagy évvel ezelőtt.
Tomaszkiewicz egyébként arra is érdekes választ adott, hogy mely korábbi szerepjátékok voltak rá a legnagyobb hatással. Válaszából kiderül, hogy a Vampire: The Masquerade – Bloodlines (amelynek már készül a folytatása) volt az egyik ilyen játék, de a Deus Ex sorozatot, és főleg annak első epizódját is nagyon nagyra tartja. Várhatóan ezekből is visszaköszönhetnek majd megoldások, ötletek és elemek, persze az egészet alaposan átgyúrva és napjaink elvárásaihoz, trendjeihez igazítva.
Ami pedig további érdekes hír a projekt kapcsán, hogy újra felbukkant egy esetleges premierdátum-pletyka. Ilyenből eddig sem volt túl sok, ráadásul azok többsége is csak hozzávetőleges találgatás volt. Most viszont egy szlovák online áruház egészen pontos dátummal rukkolt elő: 2019. november 28. Persze ez önmagában a világon semmit sem jelent, hiszen lehet szó elírásról, egyszerű placeholderről, illetve tévedésről is. De arról is, hogy véletlenül idő előtt írták ki a dátumot…
