A Saber Interactive legutóbbi játéka, a World War Z néhány héttel ezelőtt jelent meg, népszerűségét pedig jól mutatja, hogy már az első héten egymillió darabot adtak el belőle. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a játék tökéletes lenne, akadtak hiányosságai bőven. Ám a következő hónapokban ezek közül néhányat biztosan pótolni fognak a készítők, akik felvázolták a nyári bővítési terveket.
Még májusban megkapjuk azt a harmadik tokiói küldetést, amelyet Captain Balu is hiányolt a játékból. Ugyanezzel a frissítéssel egy új zombitípus is érkezik (ezek számát is kevesellte), amely alaposan megnehezítheti a túlélők dolgát. Ezt ugyanis csak egy módon lehet majd megölni, minden egyéb esetben újra és újra fel fog támadni.
Júniusban nem kapunk új zombikat, sem új küldetést, cserébe megérkezik az eddigi legkeményebb nehézségi fokozat, amely teljesítésért cserébe exkluzív jutalmakban részesülünk. Emellett egy rakás új kozmetikai elemmel is bővül a játék. Végül pedig júliusban rajtolnak el a heti kihívások, amelyek hosszabb távon is fenn próbálják tartani a játékosok érdeklődését a játék iránt. A kihívások mellé új kozmetikai elemek és más finomságok is várhatóak.
Természetesen a Saber Interactive ősztől sem fordít hátat a játéknak, számíthatunk új horda módra, privát lobbira, kibővített grafikai beállításokra (PC-n) és karakterosztály-váltási lehetőségre is a PvPvZ módban.