
Tavasszal jelentette be a Google, hogy saját játékstreamelő szolgáltatást indít Stadia néven. Sok-sok ígéret és érdekes adat elhangzott, azonban az árazásról és egyéb fontos részletekről nem esett szó. Egészen mostanáig.
A novemberben induló szolgáltatás első körben 14 országot fog érinteni, hazánk – Kelet-Közép-Európa több más országához hasonlóan – azonban egyelőre kimarad. 129 euróért megvásárolható lesz egy Founder's Edition névre hallgató alapcsomag, amelyben egy tévénkre köthető Chromecast Ultrát találunk, valamint a Stadia Controller exkluzív, éjkék színű változatát. Mindezek mellé pedig három hónapnyi Stadia Pro előfizetés is jár. Ha ezeket külön szeretnénk beszerezni, a két kütyü egyenként 69 euróba fáj, míg a havidíj 9,99 euró lesz.
A havi előfizetési díjért cserébe hozzáférhetünk a Stadia mögött álló szerverinfrastruktúrához, ami a játékokat futtatja (akár 4K-ban, 60 fps-sel, HDR-ben és 5.1-es hanggal – feltéve, hogy legalább 35 Mbit/s stabil internetkapcsolatunk van), és játszhatunk a Destiny 2-vel. Igen, kezdetben ezzel az egy játékkal. Merthogy a Stadia nem egy Netflix-szerű előfizetéses szolgáltatás lesz, a havidíjat gyakorlatilag a felhőhasználatért fizetjük, a játékokat pedig ugyanúgy – és a hírek szerint ugyanolyan áron – kell megvásárolnunk, ahogy most is tesszük PC-re vagy konzolra. Az előfizetésért cserébe némi kedvezmény mondjuk jár majd, és várhatóan az "ingyenes" játékok köre is bővül majd a későbbiekben.
A Stadia azonban nem csak a saját kütyüjével lesz használható: a Google Pixel 3 és Pixel 3A mobiltelefonjain is elérhető lesz, de akár egy Chrome böngészőben is játszhatunk majd, akár más kontrollert gépünkre kötve. (Gondolom, ilyenkor minden más fület be kell majd zárni a böngészőben. ;-p ) Később pedig további androidos eszközökre is használható lesz, de a Google attól se zárkózik el, hogy akár Apple TV-n vagy iOS-en is futhasson majd a Stadia. És ez még nem minden: 2020-tól havidíjmentes változat is lesz, igaz, annál meg kell elégednünk maximum 1080p-s felbontással és sztereó hanggal.
A Stadia saját kontrollere amúgy wifin csatlakozik majd otthoni hálózatunkhoz, aminek köszönhetően olyan "trükkre" lesz képes, hogy egyszerűen válthatunk egyik eszközünkről a másikra, akár játék közben is. Tehát ha áttérünk mondjuk PC-nkről mobiltelefonunkra, a kontroller nem változik, ugyanazt használhatjuk tovább.
Hogy életképes lesz-e a Stadia modellje, az majd később kiderül. A kiadók és fejlesztők közül mindenesetre már most szép számmal beálltak a projekt mögé: 21 cég legalább 31 játéka lesz elérhető biztosan a Google platformján (a ma felfedett Baldur's Gate III egyidejűleg debütál majd PC-n és Stadián), és ezen felül a Google saját stúdiói is dolgoznak programokon. Az eddig bejelentett játéklistát alább nézhetitek meg.
- Bandai Namco: Dragon Ball Xenoverse 2
- Bethesda: DOOM Eternal, DOOM (2016), Rage 2, The Elder Scrolls Online, Wolfenstein: Youngblood
- Bungie: Destiny 2
- Capcom: egyeztetés alatt
- Coatsink: Get Packed (Stadia-exkluzív játék)
- Codemasters: GRID
- Deep Silver: Metro Exodus
- Drool: Thumper
- Electronic Arts: egyeztetés alatt
- Giants Software: Farming Simulator 19
- Larian Studios: Baldur’s Gate II
- nWay Games: Power Rangers: Battle for the Grid
- Rockstar Games: egyeztetés alatt
- SEGA: Football Manager
- SNK: Samurai Shodown
- Square Enix: Final Fantasy XV, Tomb Raider Definitive Edition, Rise of the Tomb Raider, Shadow of the Tomb Raider
- 2K Games: NBA 2K, Borderlands 3
- Tequila Works: Gylt (Stadia-exkluzív)
- Warner Bros.: Mortal Kombat 11
- THQ: Darksiders Genesis
- Ubisoft: Assassin’s Creed Odyssey, Just Dance, Tom Clancy’s Ghost Recon Breakpoint, Tom Clancy’s The Division 2, Trials Rising, The Crew 2