28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Konzolokra tart a Two Point Hospital

A kórházmenedzser stratégia teljesen átalakított irányítással érkezik meg augusztusban.

Írta: GeryG

Az egykori Theme Hospital szellemi örököse, a tavaly nyáron megjelent Two Point Hospital jelenleg csak PC-re elérhető. Ez nem is csoda, hiszen egy klasszikus menedzserjátékról van szó, vagyis voltaképpen egy stratégiáról, ezek pedig a legritkább esetben jelennek meg konzolokra. Most viszont pont egy ilyen ritka esetnek lehetünk szemtanúi.

A Two Point Studios ugyanis bejelentette, hogy valamikor ez év végén érkezik meg a játék PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Ehhez természetesen alapjaiban kell átalakítaniuk az irányítást, hogy az kontrollerekkel is kifogástalanul működjön. Mindezt úgy, hogy az otthoni kanapé mellett akár út közben is szórakozhassunk a játékkal (ez ugyebár csak a Switch változatra érvényes).

Cikkajánló
Two Point Hospital

Two Point Hospital

„Bevált recepten ne változtass” – tartja a mondás. De vajon elég-e ez 2018-ban, ha egy több, mint 20 éves játékhoz nyúlunk vissza?

A konzolos kiadásban már az összes PC-re utólag megjelent tartalom is elérhető lesz, így a beltéri tervezés, a szobamásolás és a karakterszerkesztés is. Emellett a legutóbbi kiegészítők tartalma is benne lesz, vagyis küzdhetünk a betegeinkért Bigfoot havas környezetében vagy épp Pebberley Island trópusi szigetén is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!