Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Marvel's Iron Man VR

Dátumot kapott a Marvel’s Iron Man VR

A jövő februárban érkező játék új sztori-trailert is kapott.

2019.10.08. 10:05 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Idén tavasszal jelentette be a Sony Interactive Entertainment, hogy a Camouflaj stúdiójában új szuperhősös játék készül. Nem is akármilyen, hiszen a Marvel moziverzum jóvoltából az utóbbi bő egy évtizedben újkori reneszánszát élő Vasember bőrébe… vagy páncéljába bújhatunk majd. Ráadásul VR-ban!

A Marvel’s Iron Man VR a napokban kapott pontos premierdátumot, felfedték a kiadást, sőt, még egy új sztori-trailer is érkezett. Utóbbiból kiderül, hogy Tony Stark ezúttal a Ghost névre hallgató régi ellenségével veszi fel a harcot. A videóban láthatjuk, milyen lesz páncélban ide-oda röpködni, kezünkből pedig energiasugarakat lövöldözni. Lesznek kisebb feladványok is, néha pedig a puszta erőnket kell majd használnunk. A történeten egyébként Marvel képregény-írókkal közösen dolgoznak a fejlesztők.

A Marvel’s Iron Man VR egy Digital Deluxe Edition változatban is elérhető lesz, amely az alapjáték mellett a következőket kínálja majd:

  • Négy Deluxe Edition Deco páncél – Golden Avenger, Black Centurion, Sun Stinger és Stealth Armor
  • 12 Research pont – a harctéren nyújtott teljesítményünk elemzése alapján Péntek képes ezekért a pontokért új fegyvereket és képességeket fejleszteni az Impulse páncélhoz
  • A játék zenéit tartalmazó digitális album
  • Marvel’s Iron Man VR PS4 téma

Aki előrendeli a játékot (akár a sima, akár a deluxe kiadást), az a következőket is megkapja mellé:

  • Négy további egyedi páncél – Origin Armor, Vintage Armor, Silver Centurion Armor és Ultraviolet Armor
  • Még egy Marvel’s Iron Man VR PS4 téma

A Marvel’s Iron Man VR kizárólag PlayStation VR-ra készül, és 2020. február 28-án fog megjelenni. ■

előző
következő
Dátumot kapott a Marvel’s Iron Man VR
Dátumot kapott a Marvel’s Iron Man VRDátumot kapott a Marvel’s Iron Man VRDátumot kapott a Marvel’s Iron Man VRDátumot kapott a Marvel’s Iron Man VR
Marvel's Iron Man VR
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Marvel's Iron Man VR

hozzászólások (2)

TBone142
TBone142 2019.10.08. 11:07
Csak én érzem furcsának, hogy egy belső nézetes single player játék előrendelői bónusza pár extra skin? :D Na jó, a kezünket néha látjuk játék közben. :D
Ricsi1976
Ricsi1976 2019.10.08. 15:05
Lehet extra kesztyűkre gondoltak a fejlesztők :)
ajánlott olvasnivaló