A költözés időpontjának kitűzése után a legtöbb ember őrült doboz- és csomagolóanyag gyűjtésbe kezd, hogy a polcokon és szekrényekben található apróságokat, valamint a lámpákat a lehető legbiztonságosabb módon el tudja csomagolni. Sajnos kevesen néznek ilyenkor a lábuk alá, ami miatt viszont a szőnyeg és a padlóburkolat könnyen sérülhet. Lássuk, mire kell figyelnünk, hogy az ilyen szerencsétlen eseteket elkerüljük!
Védelem a nehéz tárgyak ellen
A legnagyobb kárt akkor okozhatjuk a padlóburkolatban – legyen szó szőnyegről, laminált padlóról vagy akár kerámia járólapról –, ha a nehéz bútorokat gondolkodás nélkül elkezdjük ide-oda cincálni rajta.

Ezért az első jó tanács, hogy soha ne húzzuk a nehéz tárgyakat közvetlenül a padlón, így elkerülhetjük a karcolásokat, horpadásokat, töréseket és szakadásokat, amik a bosszúság mellett anyagi veszteséget is okoznak. Tehát, amit elbírunk, azt emeljük fel és úgy vigyük ki, aminek viszont tetemes a súlya, ahhoz használjunk bútorcsúsztató segédeszközöket.
A második tipp, hogy a nagy és nehéz berendezések sarkait és éleit takarjuk le vastag takarókkal. Így elkerülhetjük, hogy mozgatás közben megsértsük a bútort, a falakat és a padlót is. A kicsi, de nehéz tárgyakhoz is jól jön a vastag takaró, hiszen ha véletlenül leejtjük, a takaró tompítja az ütés erejét, ezáltal kisebb az esély maga a tárgy és a padló rongálódására is.
Költöztető cég alkalmazása a balesetek elkerülése érdekében
Költöztető céget nem csak azért jó megbízni, mert elvégzik helyettünk a munka oroszlánrészét, hanem az olyan profi szakemberekből álló csapatok, mint a Visszuk.hu teamje, kellő szakértelemmel lát hozzá a feladat elvégzéséhez. Vagyis a csomagolástól kezdve a szállításig mindent rájuk bízhatunk, hiszen egy felkészült és gyakorlott brigád segítségével garantáltan épségben megérkeznek a bútorok és egyéb ingóságok az új címre.
Védőréteg a mechanikai sérülések ellen
A szőnyegek esetében nyilvánvalónak tűnik, hogy feltekerjük azokat a darabokat, melyeket a káros behatásoktól meg szeretnénk óvni. Azonban azok a szőnyegek, melyeket már nem használunk, esetleg kidobásra ítéltünk, jó szolgálatot tehetnek a padlóvédelem érdekében. Ehhez nem kell mást tennünk, mint ideiglenes védőrétegként lefektetni a padlóra a rossz szőnyegeket, ezzel megelőzhetjük, hogy a sérülékeny burkolatot kár érje.
A költöztetésben jártas szakemberek erre a célra műanyag fóliát használnak. Ezt a költöztetés napján leterítik a padlóra, így az védve van a mechanikai sérülésektől, de az akaratlanul behordott törmelék, víz és egyéb szennyeződésektől is megóvja a padlót. Nem beszélve arról, hogy a munka végeztével nekünk sem kell a takarítással bajlódnunk, hiszen a fólia egy mozdulattal könnyedén eltávolítható a rajta lévő piszokkal együtt.