Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Marvel's Iron Man VR

Iron Man duplán késik idén

A Marvel’s Avengers után az Marvel’s Iron Man VR is hónapokat csúszik.

2020.01.17. 22:28 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Úgy látszik, ez egy ilyen csúszós hét. Amellett, hogy a minap a CD Projekt RED bejelentette, április helyett szeptemberben jön a Cyberpunk 2077, két Marvel kötődésű játékról is kiderült, hogy hónapokat csúszik.

Először is a Square Enix jelezte még a hét első felében, hogy a Crystal Dynamics csapatának több időre van szüksége, hogy a Bosszúállókat csatarendbe állítsa, így a Marvel’s Avengers május helyett csak szeptember elején érkezik. Ma pedig kiderült, hogy a Camouflaj stúdiójában készülő, tavaly bejelentett Marvel’s Iron Man VR sem tudja tartani a február végére kitűzött kilövési időpontot, mivel még csiszolnának rajta itt-ott.

Bár itt is több hónapos késésre számíthatunk, azért szerencsére ezúttal nem őszre tolták el a premiert. Ehelyett május 15-re tűzték ki az indulás napját – továbbra is kizárólag PlayStation VR-on. Úgy tűnik tehát, hogy Tony Stark idén duplán is megváratja a rajongóit. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

Marvel's Iron Man VR
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Marvel's Iron Man VR

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló