A Nightdive Studios évek óta dolgozik eddigi talán legnagyobb projektjén, az 1994-es System Shock remake-jén. A projekt lassan, de biztosan halad, és a tervek szerint idén végre tényleg kézhez is kapjuk a megújult játékot. A fejlesztők ígérete szerint a látványvilág és a játékmenet is a mai elvárásokhoz igazodik majd, ugyanakkor hűek maradnak az eredeti hangulathoz és sztorihoz is.
Hogy ez mennyire állja meg a helyét a valóságban, arról eddig csak tippelgetni lehetett, ám mostantól már utána is lehet járni. Megérkezett ugyanis a Steamre a játék demója, amelyben visszatérhetünk a Medical bay szintre, ahol kipróbálhatjuk a játék fegyvereit is.
A fejlesztők emellett azt ígérik, hogy júniusban további részleteket árulnak majd el a játékkal kapcsolatban. Ki tudja, talán végre pontos megjelenési dátummal is szolgálnak majd.
