25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Megjelent a The King of Fighters XIV: Ultimate Edition

A PS4-re érkezett új kiadás az alapjátékot és annak összes eddig megjelent DLC-jét tartalmazza.

Írta: GeryG

A The King of Fighters széria sosem kapott akkora hírverés maga körül, mint a verekedős játékok leghíresebb képviselői, a Mortal Kombat, a Street Fighter vagy a Tekken. De ettől még ez a franchise is több évtizedes múltra tekint vissza, amelynek elején még mint egy sportjátékot, évszámozással adták ki az újabb epizódokat.

Ez egészen a tizedik részig így ment, ám a tizenegyediket már rendes sorszámozással illették és mostanáig követik is ezt a vonalat. A sorozat legutóbbi része a 2016-ban megjelent The King of Fighters XIV volt, amely akkor kizárólag PlayStation 4-re jelent meg, majd egy évvel később jött a PC-s verzió.

Az elmúlt három-négy évben számos DLC érkezett hozzá, ezek között voltak új karakterek és kosztümcsomagok is. A fejlesztő SNK csapata most elérkezettnek látta az időt, hogy egy csomagba zsúfolják mindazt, ami eddig a játékhoz megjelent, így tegnap megérkezett a The King of Fighters XIV: Ultimate Edition, amely a következőket tartalmazza:

  • The King of Fighters XIV alapjáték
  • 8 karakter-DLC (Rock Howard, Vanessa, Ryuji Yamazaki, Whip, Heidern, Blue Mary, Oswald és Najd)
  • 10 kosztüm-DLC (Classic Gyo, Nightmare Geese, Classic Iori, Athena Asamiya KOF '98, Shun'Ei Kung Fu Suit, Nakoruru Kamuikotan Girls' School Uniform, Kula Sundress, Angel Diabla, Meitenkun Pajamas, Sylvie Little Red Riding Hood)
  • 10 különleges PlayStation 4 téma

Az új kiadás egyelőre kizárólag PlayStation 4-re jelent meg, arról pedig nincs hír, hogy később PC-re is kiadják.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

The King of Fighters XIV

Platform:

Fejlesztő: SNK

Kiadó: Deep Silver

Megjelenés:
2016. augusztus 26. PS4
2017. június 15. PC

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!