Beengedőkapuk, büféskocsik, vécék, no meg a backstage és a VIP-zóna - ezek mind elengedhetetlen összetevői egy fesztiválnak. Viszont a jelenlegi vírushelyzet alapján várhatóan még idén se nagyon lesz ezekhez szerencsénk. A bécsi Johannes Gäbler viszont úgy gondolta, megpróbálja virtuálisan pótolni ezeket a rendezvényeket, és elkezdett dolgozni a Festival Tycoon játékon.
A sok indie játékhoz hasonlóan low-poly megjelenítést alkalmazó programban ki kell alakítanunk saját fesztiválunk területét, a kerítéstől kezdve a különböző létesítményekig. Mindezt persze úgy, hogy a fellépők és a látogatók igényeit egyaránt kielégítsük. Majd miután beáraztuk a belépőket és megnyíltak a kapuk, jönnek a népek, aztán vagy jól érzik magukat, vagy nem - és persze nem tartják magukban véleményüket.
Bevételeink növelése céljából közvetítési szerződéseket is köthetünk és szponzorokat is kereshetünk, nyugalmunk érdekében pedig nem árt biztosítást is kötni. Ha pedig nem szeretnénk egyfolytában a mikromenedzseléssel foglalkozni, profi szakmabelieket is felvehetünk egyes dolgokhoz. És persze az se árt, ha megfelelő reklámkampányt nyomatunk fesztiválunk népszerűsítése érdekében.
A hétfős csapat által fejlesztett Festival Tycoon megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik, de a Steam Game Festival keretében elérhető belőle egy ingyenes demo.








