28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Hopp, megint egy Payday 3 életjel!

A szebb napokat is megért Starbreeze elárulta, nagyjából mikor jelenhet meg az öt éve bejelentett játék.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Bizony, pár hét híján már öt éve, hogy a Starbreeze bejelentette, hogy készül a Payday 3. A széria első két részét az Overkill Software készítette el, ám a harmadik felvonást a Starbreeze már maga fejleszti. Ám ez a folyamat finoman szólva sem futott eddig zökkenőmentesen. 2017-ben például a teljes fejlesztőgárdát szélnek eresztették és egy totál új csapattal kezdték újra az egész projektet. Két évvel később, vagyis 2019-ben pedig arról lehetett olvasni, hogy a premiert nagyjából 2022-re datálják a készítők.

Sajnos az utóbbi időben nem sok jó hír érkezett a Starbreeze háza tájáról, mivel úgy tűnt, a kiadó puszta fennmaradása is a Payday 3 függvénye lehet. Egy néhány héttel ezelőtti hír szerint a cég anyagi helyzete messze van a stabiltól, és amennyiben nem találnak partnert a Payday 3 elkészítéséhez, akkor bizony az év végére lényegében elfogyhat a tőkéjük.

A játékról gyakorlatilag semmit sem lehet tudni azon kívül, hogy egyszer talán lesz. A kiadó azonban most ezt az egyszert próbálta meg egy picit leszűkíteni. Ezek szerint a játék valamikor 2023-ban jelenhet meg PC-re és konzolokra. Ez már a sokadik belőtt premierdátum, de most vannak biztató jelek is.

A hírek szerint ugyanis a Starbreeze végre talált partnert a játék elkészítéséhez, méghozzá a Koch Media képviselőivel sikerült egymás tenyerébe csapniuk. Közösen felelnek majd a kiadásért, de a jogok teljes mértékben a Starbreeze birtokában maradnak. Ez így azt jelenti, hogy a Koch Media anyagilag támogatja a fejlesztést, illetve a marketing tevékenységekben fognak besegíteni. Utóbbi egy elég hosszú távú elköteleződés lehet, ugyanis a Payday 3-at a Rainbow Six: Siege-hez hasonlóan inkább egyfajta szolgáltatásként, mint egyszeri játékként szeretnék tető alá hozni a felek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Payday 3

Platform:

Fejlesztő: Starbreeze

Kiadó: Starbreeze, Plaion

Forgalmazó: magnew

Megjelenés: 2023. szeptember 21.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!