
Nem kis botrány robbant ki az Activision Blizzard háza táján. A nagynevű kiadó és játékfejlesztő ellen per indult, amelyet több egykori munkatárs indított. Állításuk szerint a World of Warcraft egyik vezető fejlesztője több alkalommal is szexuálisan zaklatott női munkatársakat. Amikor ez a vezetőség tudomására jutott, csupán szóbeli feddésben részesítették Alex Afrasiabit, majd folytathatta a munkáját. Egészen addig, míg 2020-ban megváltak tőle. A botrány azután robbant ki, hogy egy több éves vizsgálat lezárulta kimondta, a cég vezetője, J. Allen Brack személyesen is felelős azért, mert nem lépett fel hatékonyan a női munkatársakat ért zaklatások ellen. Emellett az is kiderült, hogy a szexuális kihasználáson túl általánosságban is rendkívül nagy volt a Blizzard berkein belül a megkülönböztetés, a zaklatás és az egyenlőtlen kifizetések.
Ha mindez nem lenne elég, a jelek szerint a botrány kirobbanása valóságos lavinát indíthatott el, ami akár az egész Activision Blizzardot maga alá temetheti. J. Allen Brack ugyanis beadta lemondását, amit a cég közleményben tudatott a dolgozókkal. Ebben úgy fogalmaznak, hogy a Blizzardot immár 16 éve szolgáló, az elnöki tisztséget 2018 óta betöltő Brack új kihívások elé néz, ezért távozik a cég éléről.
Mint kiderült, nem ő az egyetlen. A HR-osztály vezetője, Jesse Meschuk is beadta a felmondását. Ő felelt a cég alkalmazottaiért globális szinten, ő is igazi veteránnak számított, aki 12 év után állt most fel pozíciójából. Egyes források szerint a vezetése alatt a HR-osztály több alkalommal is közreműködött visszaélések és zaklatások eltussolásában. Több alkalmazott is azt állítja, hogy a cég inkább a zaklatókat igyekezett védeni és az áldozatoknak azt tanácsolták, inkább felejtsék el a történteket, ne akarjanak háborúba kezdeni. Előfordult olyan eset is, amikor egy menedzser fizikailag (bár állítólag közvetlen kontaktus nélkül) akadályozta meg egy alkalmazottnak, hogy egy vita után elhagyja az irodát. Később a HR-osztály azzal tussolta el az ügyet, hogy fizikai kontaktus hiányában ez nem minősül bántalmazásnak. Később a menedzsert előléptették, továbbra is a cégnél maradhatott.
A fenti fejlemények fényében nem csoda, hogy az Activision Blizzard befektetői most perrel fenyegetik a céget. A vád szerint a cégen belüli szexuális zaklatási botrány miatt konkrét gazdasági kár érte őket. Személy szerint említik Bobby Kotickot, Dennis Durkint és Spencer Neumannt, akik állítólag szándékosan hallgattak el információkat vagy épp közöltek hamis adatokat a cég ellen folyó vizsgálatról.