Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Amikor közösségbe kerül a gyermek, a szükséges lábbelik száma is gyarapszik. Természetes elvárás, hogy a kinti port, nedvességet, sarat ne vigye be senki a csoportszobába.
Mivel ebben a cipőben vagy szandálban fogja az idejének jelentős részét eltölteni, érdemes erre nagyobb hangsúlyt fektetni. A Minimanó cipő összegyűjtötte a legfontosabb információkat, hogy a legmegfelelőbb cipőt vagy szandált tudd gyermekednek kiválasztani.
Ne legyen se túl nagy, se túl kicsi
A gyerekek ebben az életkorban még rendkívül aktívak. Elképesztő a mozgásigényük, amihez egy jó lábbelinek társnak kell lennie.
Nem jó, ha túl hosszú benti cipőt választunk, hogy “majd úgyis belenő”, mert azalatt a 2-3 hónap alatt, amíg valóban a cipő méretéhez fejlődik a lába, többet rontunk az egészségén, mint amennyit megspóroltunk.
A túl nagy cipőben nem tud kellőképpen gördülni a talpán, hiszen úgy fogja irányítani a mozgását, hogy ne essen ki a cipőből. Ezzel a plusz izommunkával viszont könnyen túlerőltetheti a lábát.
A túl szűk vagy keskeny cipők esetén sem jobb a helyzet. Ilyenkor a lábujjaknak nem marad elég mozgástere. Mivel a gyermek szaladgál, kúszik-mászik, lábujjai vagy a lábán egyes részek a cipőhöz dörzsölődnek.
Jobb esetben csak piros foltot hagy maga után, de huzamosabb idő után hólyagok, érdes felület, sőt, akár tyúkszem is megjelenhet a gyermek lábán. Ha a lábujjakat nagyon összeszorítja a cipő, akkor még a körmök befelé növekedését is előidézheti, ami meglehetősen kellemetlen és fájdalmas.
A tökéletes benti cipő
A tökéletes benti cipő ismérvei a következők:
- Megfelelő méretű (a belső talphossznál legalább 0,5 cm-rel nagyobb, széles lábfej esetén lehet akár 1 cm is)
- Jól szellőzik. Ha gyermeked lába izzadósabb, akkor a természetes anyagból készült lábbeli inkább szandál legyen, ezzel is biztosítva a szellőzést
- Könnyű
- Hajlékony a talpa
- Vastag is legyen a talp, ne csak hajlékony (a topánkák, balerinacipők egész napos viseletre ezért sem alkalmasak)
- Tartsa a sarkat (az a legjobb, ha a sarokrésze zárt, így biztosítja a kellő merevséget)
A Minimanó cipő kínálatában számtalan szebbnél szebb DD step szandál várja, hogy gyermeked társa lehessen az örökmozgásban.
A szupinált cipőkről
Sok szülőben él az a tévhit, hogy ha már kisgyemekkorban szupinált cipőt vesz gyermekének, akkor azzal megelőzheti a későbbi lúdtalpat vagy egyéb ortopédiai elváltozásokat.
Az egészséges gyermek lába az első években befelé dőlő. Ilyenkor még korai bármilyen következtetést levonni, hogy melyik gyermek lesz lúdtalpas és melyik nem.
Ilyenkor két dolgot kell megtennünk, hogy elkerüljük gyermekünknél a későbbi deformitásokat:
- Hagyjuk sokat mozogni, esetleg tornáztassuk át időnként a lábujjait. Amikor van rá lehetőség, egyenetlen talajon legyen mezítláb.
- A fenti kritériumokat szem előtt tartva vásároljunk cipőt.
