Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ebben a bejegyzésben a rendezvénymarketing 21. századi előkészületeit, vagyis a rendezvény látogatóinak az automatizált toborzását és informálását fogjuk kitárgyalni. A cél annak az elősegítése, hogy minél sikeresebb szakmai eseményeket sikerüljön lebonyolítani.
Ehhez mérten osztunk meg tehát minden szükséges és szóba jöhető tudnivalót. No és persze megmutatjuk a fejlett szoftveres lehetőségeket is, amelyek elképesztően sokat adhatnak hozzá a hatékonysághoz.
Miért roppant kellemetlen az, ha egy rendezvényt nem sikerül megtölteni?
Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy egy ilyesfajta kellemetlen forgatókönyv egyszerre okozhat komolyabb anyagi veszteséget a presztízs kapcsán jelentkező deficit mellett. Úgyhogy tényleg nem egy kívánt állapotról van szó.
Márpedig rendezvényt szervezni nem egyszerű feladat, megtölteni pedig különösen nehéz egy-egy releváns szakmai konferenciát, meetup eseményt vagy egyéb iparági rendezvényt. Persze nem lehetetlen a dolog, ezt gyorsan tegyük hozzá.
Sokat számít például az is, ha a rendezvény megtöltésére vonatkozó feladatokat sikerül az indokoltnál nem több energia és kapacitás ráfordításával megoldani.
Szoftveresen a rendezvényre jelentkezők toborzása is hatékonyabb lehet
A MiniCRM típusú CRM rendszer használatánál ehhez nem kell hatékonyabb “fegyver”. Már csak azért sem, mivel a platform lehetővé teszi azt, hogy személyre szabott űrlapot sikerüljön beilleszteni gyakorlatilag bármilyen weboldal felületére.
Vagyis a kampány fontos részeként a hirdetésből és egyéb forgalmi forrásból a landing oldalra érkező érdeklődők egyszerű űrlapot tudnak kitölteni, ami egyébként már szinkronban működik az integrált vállalati rendszerrel.
Tehát a jelentkezők automatikusan bekerülnek egy olyan adatbázisba, ahol minden további lépés automatizált megvalósulása már előre tesztelt és beállított.
Egy fejlett szoftver a rendezvény előtt, közben és után is sokat segíthet
Például olyan formában, hogy a rendezvény előkészületeivel, adataival és technikai információival kapcsolatos leveleket automatikusan kiküldi a résztvevőknek. Ezzel rengeteg idő takarítható meg.
Ugyanilyen automatizálható lépés az emlékeztetők kiküldése is. Ezeket is csak egyszer kell kiküldeni a résztvevőknek, akik így bizonyosan nem feledkeznek majd meg a közelgő eseményről.
Aztán az esemény közben tetszőleges módon, és persze automatizáltan lehet további tudnivalókkal elérni a rendezvény valamennyi látogatóját. Ha pedig ez nem volna elég, az eseményt követően a prezentációk kiküldése, az elégedettségi kérdőív megosztása, no és persze a különféle promóciós ajánlatok elküldése szintén automatizálható.
Úgyhogy tényleg óriási segítséget jelenthet az, hogyha egy rendezvény kapcsán korszerű szoftverrel és automatizált módon történik a különféle feladatok menedzselése.

