26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Hétvégén ingyenes a Far Cry 6

És kipróbálhatjuk a játék összes eddig megjelen DLC-jét is.

Írta: GeryG

A Ubisoft gondoskodik róla, hogy a hétvégén senki se unatkozzon, aki egy pici akcióra vágyik. Ingyenessé teszik ugyanis a tavaly megjelent Far Cry 6-ot minden platformon. Az akció március 24-től március 27-ig tart, az ez idő alatt elért eredményeket pedig megtarthatjuk és ha végleg megvesszük a játékot, akkor onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

Az ingyenes hétvége során nem csak az alapjátékot, de annak minden eddig megjelent DLC-jét is ki lehet próbálni. Ez azt jelenti, hogy az új Special Operations küldetéseket, valamint a Danny Trejo és a Rambo crossover küldetéseket is teljesíthetjük. Emellett március 24-én érkezik a harmadik nagy crossover, a The Vanishing, amely a Stranger Things hangulatát csempészi Yara szigetére. Végül, de nem utolsósorban a három korábbi epizódhoz kötődő DLC is része az üzletnek, vagyis a Vaas: Insanty, a Pagan: Control és a Joseph: Collapse is.

Cikkajánló
Far Cry 6 MEGATESZT

Far Cry 6 MEGATESZT

Megint ugyanaz a sztori, megint ugyanaz a környezet, mégis minden egészen más. Az ország legszebb Far Cry 6 tesztje!

A Far Cry 6 egészen március végéig akciósan vásárolható meg minden platformra, így ha a mostani ingyenes hétvégén megtetszik a játék, akkor remek alkalom lesz lecsapni rá végleg!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Far Cry 6

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Toronto

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2021. október 7.

Minimális rendszerigény: Intel i5-4460 3,2 GHz/AMD Ryzen 3 1200 3,1 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 960 4 GB/Radeon RX 460 4 GB, 60 GB háttértár

Ajánlott konfiguráció: Intel i7-7700 3,6 GHz/AMD Ryzen 5 3600X 3,8 GHz, 16 GB RAM, GeForce GTX 1080 8 GB/Radeon RX Vega64 8 GB, 60 GB háttértár

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!