Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A piros, valamint annak árnyalatai az idők folyamán eggyé forrtak a csábítással, s a vonzó, szexi nő védjegyévé váltak. A vörös a végzet asszonyának a színe, s talán ennek köszönheti azt, hogy egyszerűen soha nem megy ki a divatból.
Egy kis történelem
Ma a Silcare-Műköröm Webáruház műköröm alapanyagai között hatalmas választékból válogathatunk akár a színes zselék közül, akár a géllakkok közül, ha gyönyörű piros vagy vörös körmöket szeretnénk. Modernebbnél modernebb innovációk várnak, de természetesen valahonnan ide is el kellett jutni. Vajon hol kezdődik a körömfestés és a körömlakkok története?
Gondoltad volna, hogy már időszámításunk előtt több ezer évvel feltalálták a körömlakkot? Persze nem volt még az a modern termék, mint amit ma őrizgetünk a kis üvegcséinkben, de a körmök díszítésének hagyománya már ilyen régi időkre nyúlik vissza. Kezdetekben az ezüst, arany, a későbbiek során a piros és a fekete vált kedvelt színné.
Biztosan nem meglepő, hogy a körmök festéséhez éppúgy társult jelentés, ahogy az öltözködéshez, valamint a többi birtokolt dologhoz, s ezek elsősorban a társadalmi rangról, valamint a meglévő vagyonról informálták az embereket.
A körmök esetében az egyiptomiaknál például az alacsonyabb rangúak a világosabb árnyalatokat, a magasabb rangúak pedig a sötétebbeket engedhették meg maguknak. Az uralkodó körmeit pedig arannyal díszítették.
Talán nem véletlen, hogy az első körömlakk, ami már valóban annak nevezhető, szintén piros színben készült el 1917-ben. Valószínűleg az, hogy három évtizeden keresztül gyakorlatilag ez az egy szín volt elérhető, megerősítette a vörös körömlakk klasszikus státuszát.
Közönséges vagy szexi?
Nem véletlenül merül fel bennünk ez a kérdés a vörös körmökkel kapcsolatban, hiszen volt idő, amikor ezek az árnyalatok kifejezetten közönségesnek számítottak. Az egész valószínűleg eleve azzal van összefüggésben, hogy a piros a szenvedély és a csábítás színe, az erotikus tartalmakhoz való kapcsolódás pedig eleve magában hordozza, hogy ilyen hangulatú értelmezés kapcsolódjon hozzá.
Ám ma, amikor a csábítás nem közönséges, amikor egy nőnek joga, lehetősége, sőt, sokszor kifejezett vágya, hogy a lehető legvonzóbb legyen a másik nem számára, a piros körmök szexinek, és nem közönségesnek számítanak.
Viselni ezt a színt tudni kell!
Vannak olyan stílusok, olyan kiegészítők, amelyeket nem hordhat mindenki, mert egyszerűen nem passzol az egyéniségéhez, személyiségéhez, ezért egyrészt különösnek hat rajta, másrészt ő maga nem tud azonosulni vele, ezért feszengést, bizonytalanságot fog sugallni, az eredetileg elképzelt magabiztos és vonzó megjelenés helyett.
Tehát akinek valóban van mersze viselni a vörös árnyalatait, bátran válassza a körmeire is! Légy csábító, és csavard el választottad fejét egy elképesztően dögös árnyalattal! Viselj hozzá arany színű kiegészítőket, és válassz egy szexi fekete overált piros tűsarkúval! Csodás leszel!
