28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Végre kiderült, mikor jön a The Lord of the Rings: Gollum

Azt eddig is lehetett tudni, hogy valamikor idén ősszel jelenhet meg a játék, most már azt is, pontosan mikor.

Írta: GeryG

Fantasy vonalon kevés akkor a cím van, mint A Gyűrűk Ura, mégis a The Lord of the Rings valahogy a videojátékipart nem tudta úgy meghódítani, ahogy talán tehette volna. Igaz persze, hogy a legtöbb témában megjelent játék remekül sikerült a maga nemében, de az is, hogy ennél sokkal többet is lehetett volna az évtizedek során készíteni.

Legutóbb a 2017-es Middle-earth: Shadow of Warban kalandozhattunk Középfölde meseszép, de veszedelmes tájain, vagyis immár öt éve. Éppen ezért volt örömteli, amikor a Daedalic Entertainment még 2019-ben bejelentette, hogy ők is készítenek egy játékot a témában, amelynek ráadásul az egyik legikonikusabb karakter lesz a főszereplője.

Sokáig alig-alig lehetett hallani a The Lord of the Rings: Gollum fejlesztéséről, látni meg még annyit sem. Szerencsére tavaly valamivel többet is megmutattak a játékból, de közben az is kiderült, hogy a premier ez év őszére csúszott. Ennél pontosabbat pedig egészen mostanáig nem is lehetett tudni.

Ma viszont örömteli hírrel szolgáltak a készítők: leleplezték a játék pontos premierdátumot. Azt tehát már eddig is tudhattuk, hogy valamikor ősszel bújhatunk majd Gollum bőrébe, de ennél előrébb már nem is hozhatták volna a megjelenést.

A The Lord of the Rings: Gollum ugyanis PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra is szeptember 1-én fog megjelenni. Egyedül a Nintendo Switch változat szorul némiképp a háttérbe, ez ugyanis csak valamikor később várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Lord of the Rings: Gollum

Platform:

Fejlesztő: Daedalic Entertainment

Kiadó: Daedalic Entertainment, NACON

Forgalmazó: magnew

Megjelenés:
2023. május 25. PC, PS4, PS5, X1, XSX
2023. Switch

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!