Ha már eldöntötted, hogy a jövőben sofőrként szeretnéd keresni a kenyered, és ehhez meg is van minden szükséges iratod, akkor is akad még egy nagyon fontos kérdés, amelyre mindenképpen válaszolnod kell, hogy érdemben el tudj kezdeni munkát keresni.
Ez pedig nem más, mint a munkarend kérdésköre, vagyis az, hogy “napizni” szeretnél-e belföldön, vagy készen állsz a külföldi sofőr lét kihívásaira. Alábbi cikkünkben ezt a két lehetőséget vesszük górcső alá.
Szívesebben maradnál itthon?
Bár a Sofőr állás belföldi és külföldi munkákat egyaránt kínál, sokan mégis inkább csak a belföldihez ragaszkodnak. Ennek több oka is lehet, ezek közül az egyik az, hogy ide nem kell nyelvtudás, illetve abban a szerencsés helyzetbe kerülhetsz, hogy minden nap a saját családoddal térhetsz nyugovóra, így ha ez számodra fontos tényező, akkor mindenképpen a napizást válaszd.

Persze akadnak ennek hátulütői is, így például rengetegszer kell hajnalok hajnalán kelned, hogy csak éjjel érj haza, sőt sok helyen még rakodnod is kell az árut. Persze cserébe kárpótol a szép fizetés, ha meg még szerencséd is van, akkor a lakóhelyed közelében maradhatsz. De akadnak természetesen olyan emberek is, akik épp másra vágynak, így ha te sem a belföldi napizásban tudod magad elképzelni, akkor olvass tovább!
A külföldi munka szépségei
Ha olyan élethelyzetben vagy, hogy semmi sem köt ide, hogy bármikor és bárhova útra kelhetsz, és ehhez még ráadásul a szükséges nyelvtanulásod is megvan, akkor a busásan fizető és izgalmas külföldi fuvarozás kapuja tárul ki előtted.
Ehhez azonban tudnod kell, hogy nagyon sok kényelmetlenséget veszel a nyakadba, hiszen nagy valószínűséggel sokat fogsz majd kamionban éjszakázni és étkezni, benzinkutakon fürdeni, idegen helyeken bolyongani, és sokszor már a kétségbeesés határán segítséget kérni, azonban ez egyáltalán ne szegje kedvedet!
Az, hogy világot láthatsz, új embereket, új kultúrákat, új ételeket ismerhetsz meg, az sok mindenért kárpótol, így ha munkál benned némi kalandvágy, akkor teljesen egyértelmű, hogy a külföldi sofőrködést kellene választani.
Fontos, hogy ismerd a határaidat!
Mielőtt meghoznád a végleges döntést, kérdezd meg magadtól akár többször is: biztosan ezt akarom, biztosan képes vagyok rá? Kellő önismeret hiányában ugyanis félő, hogy nagyon gyorsan összeomlasz, legyen szó bármilyen munkáról, hisz ha nem neked való, akkor nem szabad csinálni.
Ha nem vagy biztos a döntésedben, a YouTube-on és a közösségi médiában is számos sofőr mutatja be az életét, érdemes követni őket, és beleásni magad a számodra szimpatikus sofőr napirendjének rejtelmeibe. Amint megnézel pár ilyen videót vagy éppen interjút, akkor valószínűleg hamar beleltász majd az adott munkarend előnyeibe és hátrányaiba, és meg tudod hozni a döntést, hogy téged a napi vagy a külföldi sofőr állás érdekel.