25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü

Már itthon is elérhetők az LG 240 Hz-es OLED monitorjai

A top kategóriás eszközök 27 és 45 hüvelykes méretben is megvásárolhatók, persze nem kevés pénzért.

Írta: GeryG

Már itthon is elérhetők az LG 240 Hz-es OLED monitorjai

TV-k terén már sok éve hódítanak az OLED panelek, amelyek szinte papírvékony kijelzőket jelentenek döbbenetes képminőség mellett. Monitorok között egyelőre még nem számítanak ugyanilyen elterjedtnek, de az LG ezt a piacot is igyekszik minél jobban belakni.

Két játékosoknak szánt monitorral is gyarapodott mostanában a hazai kínálat. Az egyik a 45GR95QE-B, a másik pedig a 27GR95QE-B. Ebből már kitalálható, hogy méretben is érdemi különbség lesz köztük, hisz egyik egy hatalmas, 45 hüvelykes szörnyeteg, míg a másik az átlagosnak mondható 27 hüvelykes kategóriát képviseli.

Már itthon is elérhetők az LG 240 Hz-es OLED monitorjai

Mindkét újdonság OLED-panelt kapott, viszont a 45GR95QE-B esetében 800R értékben meg is hajlították a kijelzőt. A hajlított kijelzők ívelt felülete a szemünk helyzetéhez és a fejünk köríves mozgásához igazodva maximális kényelmet biztosít a felhasználóknak játék közben, emellett a monitor szélein is optimális betekintési szöget garantál. Ez már csak azért is hasznos, mert a 45 hüvelykes monitor 21:9-es képaránnyal rendelkezik.

A kijelzők OLED technológiájából adódóan különlegesen élénk színek és mélyfekete árnyalatok megjelenítésére képes a monitor. Szintén a kijelző működésének sajátossága a különlegesen erős kontraszt: ebben az esetben ennek aránya a 45 hüvelykes képátlójú modell esetében 1 000 000:1, a 27 hüvelykesnél pedig ennél is látványosabb, 1 500 000:1. A panelek sebességére aligha lehet panasz, hiszen mindkét modell esetében 240 Hz-es képfrissítésről beszélhetünk. A 45GR95QE-B 4K-s felbontást kínál, e téren a 27GR95QE-B egy picit visszafogottabb, itt "csak" 2560*1440 pixelt kapunk. A válaszidő mindkét modellnél 0,03 ms GtG.

Már itthon is elérhetők az LG 240 Hz-es OLED monitorjai

Az LG mérnökei a két monitor megjelenését is igyekeztek egyszerre vagánynak és elegánsnak megtervezni. Ezért a kijelző szélére (a 45 hüvelykes modellnél alulra is) LED-sor kerül, amely kellemes háttérvilágítást kölcsönöz a környezetnek. Már mindkét monitor elérhető a hazai boltokban, de igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki mellettük teszi le a voksát. A 27GR95QE-B 370 000 forint körüli áron kapható, míg a 45GR96QE-B modellért 700 000 forintot kell fizetni.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!