A Team 17 által felkarolt Gord a tavalyi gamescom egyik kellemes meglepetése volt számomra. A dark-fantasy világban játszódó stratégiában egy aprócska falu életét fogjuk egyengetni. A lakóknak nem csak a szokásos napi szükségletek megteremtésével kell foglalkozniuk, de a falu körül elterülő sűrű erdő sötét titkait is fel kell fedniük, amit az ott élő még sötétebb eredetű lények tesznek majd kockázatos vállalkozássá.
Az eddig látottak alapján a Gord ígéretes keveréke lehet a pszicho-horror túlélőjátékoknak és a városmenedzser stratégiáknak. Ha például összeverbuválunk egy csapatot a falu lakóiból, hogy azokat expedícióra küldjük, de ott egyikük meghal, az súlyosan rombolni fogja a falu morálját. Az sem lesz kizárt, hogy némelyik lakó egyszerűen megőrüljön a félelemtől.
A Gord a legutóbbi előzetesében végre pontos megjelenési dátumot is kapott. Eszerint augusztus 8-án fog megérkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Aki viszont nem szeretne addig sem várni, az június 19-26. között a Steam Next Festen kipróbálhatja majd a demóját is.